7 könnyen virágzó Hoya
Mielőtt elkezdtem viaszvirágot tartani, úgy gondoltam, csak idős hölgyeknek valók, levelük jelentéktelen, viráguk pedig néha van, de általában nincs. Mi ebben az izgalmas? Az álláspontom nem egyik napról a másikra változott meg, évek kellettek hozzá. Először a nagyobb, mintásabb és textúráltabb levelű fajok fogtak meg, hiszen a virágra aztán várhatok – gondoltam -, akkor legalább díszítsen máshogy. Pár év után azonban megtörtént a csoda, megjelentek az első virágkocsányok. Mivel elég lassan fejlődtek a kis bimbók (bár ez fajfüggő is), hatalmas élmény volt megtapasztalni, ahogy végre kinyíltak az illatos virágok. Hamarosan azon vettem észre magam, hogy olyan fajok után kutatok, amelyek viszonylag hamar virágoznak, de azért a levelükkel is díszítenek. Remélem, hogy az ajánlások alapján ti is kedvet kaptok majd hozzájuk.
Bevallom, én is ajánlás alapján szereztem be ezt az indonéz eredetű Hoyát, és nem kellett csalódnom. Gyönyörűen textúrált pici leveleivel is díszít, foltos és ezüst levelű verziója még feltűnőbb, de ugyanannyira igénytelenek tartás szempontjából. Mivel könnyen alkalmazkodik, bármilyen fekvésű szobában megindul a virágzás (még északiban is), persze mindenképpen az ablak közelében helyezzük el ehhez. A fehéres virágzatok lefelé lógnak, egész nap illatoznak, bár esténként erősebben, és egy hétig megmaradnak. A virágok lehullása után a régi kocsányon hamarosan újabb bimbók jelennek meg, és kezdődik a folyamat elölről. A növényt felfuttatva vagy ámpolnaként is tarthatjuk, ahogyan a legtöbb kisebb levelű fajt is. (képek forrása: @plantropia)
A Hoya lacunosa és a Hoya obscura hibridje. Különlegessége, hogy erősebb fény hatására az új levelek vörösesek lesznek, és megfelelő fény mellett sokáig meg is marad ez a szín. Virágzata lefelé csüngő, hasonló a lacunosáéhoz, de annál sárgásabb vagy narancsosabb. A sárgás virág és a vöröses levelek összképe pedig akár egy napfelkeltére is emlékeztethet minket, ahogy azt a neve sugallja. Az esténként illatozó virágok 2-4 napig díszítenek, lehullás után pedig máris várhatjuk az újabb bimbókat a kocsányon. Amennyiben szeretnénk, hogy levelei színesedjenek, déli vagy nyugati fekvésű ablakban helyezzük el. Futtatva és lógatva is jól érzi magát. (képek forrása: @plantbestfriends, @plantingpigeon)
Hoya bella
Bokrosan lecsüngő habitusa miatt teljesen más jellegű Hoya, mint a cikk többi szereplője. Levelei kevésbé húsosak, kevesebb vizet tárolnak, így az öntözésre is jobban oda kell figyelnünk, a kiszáradásra ugyanis érzékenyebb. A délkelet-ázsiai Mianmarból származik. Kedveli a hűvösebb hőmérsékletet, így egy forró panellakásba nem a legjobb választás. Azonban ha sikerül a megfelelő körülményeket biztosítani, növekedése még északi tájolású ablakban is erőteljes lesz, és a virágzás sem marad el. Lefelé lógó, fehér-rózsaszínű virágai estefele illatoznak, és akár 2 hétig is gyönyörködhetünk bennük. Sima zöld levelű formája a legelterjedtebb és legigénytelenebb. Az újabban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fehér variegata formája (‘Anneke Buis’), valamint arany variegata formája (‘Lida Buis’) sokkal nagyobb odafigyelést és ideálisabb körülményeket igényel, virágzásra is nehezebben bírhatóak. (képek forrása: @bloom_plantes, @plantbestfriends)
Hoya multiflora
Különleges, tűzijátékra emlékeztető fehér virágzatával tűnik ki a Hoyák tengeréből. Ázsia trópusi régióiban őshonos. Számára a legoptimálisabb, ha meleg és párás (min. 50%) körülményeket tudunk biztosítani. Levelei vékonyabbak a megszokottnál, ettől függetlenül a visszafogottabb öntözést jobban viseli, mint a pangó vizet. Erősen bokros habitusa kikarózva érvényesül a legjobban. Közvetlen fényt inkább csak a reggeli órákban kapjon, tehát egy keleti tájolású ablakpárkány épp megfelelő erre. Déli vagy nyugai tájolású helységben az ablaktól kicsit távolabb helyezzük el, de úgy, hogy napi több órán keresztül kapjon közvetett fényt, ez elengedhetetlen a virágzáshoz. Ha mindezt sikerül biztosítani, gyakran már pár leveles hajtásként elkezd virágot nevelni. Virágai estefele visszafogottan illatosak, másfél hétig díszítenek. Egyszerű zöld, foltos és fehér variegata levelű változata is elterjedt. (kép forrása: @bloom_plantes)
Hoya fungii
Kínából származó, nagy levelű faj, melyet mindenképpen bambuszkaróra, vagy valamilyen egyéb támaszra kell futtatni a megfelelő virágzás érdekében. Levelei tapintása enyhén bolyhos, sötét erezete a világos levélen feltűnő. Növekedése során először antenna-szerű, hosszú szárakat nevel, melyeken a levelek csak később kezdenek el fejlődni. Ezeken a hosszú hajtásokon várhatjuk a kocsányokat is, melyekből a bimbók és a virágok viszonylag lassan fejlődnek ki. Hatalmas fehér, gömb formájú virágzata kárpótol a hosszas várakozásért, melynek esténként még édes illatát is élvezhetjük. A virágzat akár több, mint egy hétig is megmarad, természetesen körülményektől függően. Nagyon igénytelen Hoya, akár északi ablakban is erőteljesen fejlődik és gyakran virágzik. A hűvösebb klíma az optimális számára, de könnyen alkalmazkodik. (képek forrása: @plantropia)
A Hoya carnosa és a Hoya serpens hibridje. Levelei méretét tekintve a két faj között áll, de még ezzel együtt is a kis levelűek táborát erősíti. A zöld alapon kevésbé foltos formája a legelterjedtebb, az ezüstösebb levelű forma nem igazán stabil, már ami a színt illeti. Felfuttatva és ámpolnaként is szépen érvényesülnek a levelei. Virágzata a két szülőfaj közötti átmenet: színe sárgásfehér, formája gömb, mérete kisebb mint a carnosáé, de nagyobb, mint a serpensé. A virágok este illatoznak, bár az illat élvezhetőségéről megoszlanak a vélemények. Nagyjából egy hétig virítanak. Hasonlóan a carnosához és a serpenshez, a hűvösebb hőmérsékletet kedveli. Nagy előnye a két szülőfajhoz képest, hogy már igazán fiatal korában, akár kisebb hajtásként is rengeteg virágot nevel. (képek forrása: @bloom_plantes)
Hoya burmanica
Egy jelenleg még nehezebben beszerezhető délkelet-ázsiai faj, ami egyszerű tartása és nagyszerű virágzási kedve miatt biztos, hogy hamarosan berobban majd a köztudatba. Leveleinek formája a most népszerű Hoya polyneurához hasonlít, de annál kisebb és kecsesebb, elnyújtott csepp alakú, a Hoyák között egy igazi kuriózum. A megfelelő gondoskodást és fényviszonyokat akár már kisebb hajtás korában meghálálja apró sárga virágzataival, melyekből egyszerre többet is nevel az egymás melletti nóduszokon. A virágoknak nincs illata, 1,5-2 hétig díszítenek. Futtatva és ámpolnaként is szépen fejlődik. (kép forrása: @bloom_plantes)