Fán lakó kaktuszok – Dzsungel kaktuszok - 2. rész

Ki kicsoda? – Első rész

Akinek az előző cikkem nem szegte kedvét, az most kapaszkodjon, mert jön a merülés! Azt már tudjuk, hogy az Epiphyllumok egy önálló család éjszaka nyíló fehér virágokkal, és nincs is közük a sokszínű Disocactus multihibridekhez, azt is megtudhattuk, milyen történelmi okai voltak a kavarodásnak. Aztán itt vannak most a genetikai elemzés alapján új családok más és más élőhelyekkel, eltérő habitussal, virágokkal. Na meg akkor beszéljünk már a Disocactusokról is, ha így bekavartak az egykor egyszerűnek tűnő osztályozásba. Ehhez egy kicsit megmerülünk a friss nevezéktan rejtelmeiben is, illetve tovább részletezzük a fán lakó kaktuszokat.

Az előző cikkben körbejártuk a fán lakó kaktuszok kaotikusnak nevezhető osztályozását ami történelmi múltra tekint vissza. Ami a hobbisták számára leginkább bonyodalmakat okozhat, elsősorban a szinonim nevek használata. A nagy gyűjtemények és botanikus kertek is csak idővel térnek át az új tudományos nevek rutinszerű használatára, sőt legtöbbször párhuzamosan megtartják őket. A hétköznapi gyűjtők számára pedig az új tudományos nevek egy-egy növény beszerzésekor kavarodást okozhatnak. Sok kezdő vesz különböző néven
azonos fajokat ráadásul néha jelentős ár eltéréssel!

A talán legjellegzetesebb Hylocereae nemzetségcsoport fő jellemzője hogy életük egy részét vagy egészét a talajjal való kapcsolat nélkül töltik. Igen változatos növények, hajtásaik lehetnek bordázottak, különböző mértékben tövisezettek, míg sok fajuknak hajtásai lapítottak és levélszerűek. A rokonsági körben a virágok
megjelenése is nagyon változatos, nagyméretű, éjszaka nyíló virágoktól, az élénk színű, piros, rózsaszínen át az apró fehér virágokig. Ide tartoznak a közismert Sárkánygyümölcsfélék, az éjjel nyíló fehér virágú Epiphyllumok és a Disocactusok is. A Disocactus nemzettség pedig önmagában a jelenleg 20.000-nél is több
regisztrált „Epi” hibriddel leuralja a teljes mezőnyt!

Nézzük akkor kik is ők?? A Disocactus fajok egy jól lehatárolható csoport, amelynek legkülönlegesebb tulajdonsága a könnyű hibridizáló képessége más fajokkal a nemzetségcsoporton belülről és néha kívülről is, ami életre hívta a nemzedékek óta a gyűjtőket rabul ejtő változatos virágú levélkaktusz hibrideket. Pár alapfajt érdemes megemlíteni amelyek az ismert hibridek ősei.

Disocactus crenatus egy este nyíló és több napig nyitva tartó virágokkal rendelkező levélkaktusz, ami mindig is szokatlannak tűnt a kizárólag éjszakai virágzó Epiphyllumokon belül ahová korábban sorolták. Ez az egyik tulajdonsága ami kívánatossá tette a hibridizőrök számára. Nagyon könnyen hibridizálható más fajokkal, akár a sárkánygyümölcs félékkel is de az Epiphyllumokkal sosem! Gyakori még a klasszikus „nagymamáink” kerti gyűjteményeiben is.

Disocactus anguliger virág nélkül is látványos növény, az egyik leggyakoribb levélkaktusz ami már kertészeti áruházakból is beszerezhető. Éjszaka nyíló illatos virágai ősszel az első hűvös éjszakákat követően jelennek meg. Könnyen tartható közepesen nagyra növő növény. A Selenicereus anthonyanushoz hasonló karélyos
szártagjai miatt előszeretettel keverik a kezdő gyűjtők a két fajt. Az első ránézésre hasonló szártagjai azonban néhány határozó bélyeg alapján könnyen elkülöníthetőek. A D. anguliger leggyakoribb klónja kerekded karélyokkal rendelkezik és mindig tüskétlen, a szártag közepén pedig kidudorodó, jól tapintható a főér. A S. anthonyanus ezzel szemben tüskéket visel és a szártag egyenletesen húsos és lapított. Sok karélyos szártagokkal növekvő hibrid őse.

Említést érdemel még a Disocactus ackermannii és a D. phyllanthoides. Mindkét faj trópusi hegyvidéki köderdőkben őshonos Mexikó keleti és déli részén. Mindkettő extrém ritka gyűjteményekben, csak szívósabb, jellegében azonos kinézetű hibridjeik elterjedtek, amelyek az 1800-as évek óta keringenek a virágszerető
hobbisták között. Az Ackermanii x hybridus a legelterjedtebb „nagymamáink piros levélkaktusza” szívós és elpusztíthatatlan épp ezért elterjedt, mert a legmostohább tartást is elviseli. Mindkét faj a színes hibridek legfontosabb őse. A rózsaszín ’German Empress/ Deutsche Kaiserin’ névre hallgató D.phyllantoides hibrid
továbbra is közkedvelt.

Az apró virágú D.macranthus már egy igazi ritkaság a hobbiban, de említést érdemel. A nehezen virágoztatható és nehezebben is tartható növények közé tartozik. A Disocactusok között egyedülálló virág morfológiával, színnel és illattal bír amelyekkel feltételezhetően méhek és/vagy lepkék általi megporzásra specializálódott. Az 1950-es évektől kezdve sikeresen állítottak elő hibrideket az ’ackermannii’ formákkal és a D.phyllanthoidessel is, amely keresztezéseknek a modern apró virágú és az illatos hibridek őseit köszönhetjük és virágformája rengeteg ’Epi’ hibridben visszaköszön. Egyik leghíresebb illatos hibridje a ’Frühlingsgold’.

Most már ismerjük az Epikaktuszok, korábban ’Epiphyllum hibridek’ történetét és a legfontosabb alapfajokat, de akkor nézzük tovább a Hylocereeae leszármazási vonal családjait és fajait!

Gyűjtők között talán leginkább a közönséges nevén sárkánygyümölcsként ismert többféle Hylocereus faj és hibrid gyakori, tartásuknál figyelembe kell venni, hogy átlagos európai klímán és gyűjtői viszonylatban a korlátozott tér, a növények félévenkénti mozgása (teleltetőből/üvegházból a kertbe és vissza), valamint a téli
elégtelen mennyiségű fény akadályozza a növények normális fejlődését, ne várjuk helyes tartás mellett sem 3-5 éven belül termőre fordulását és nem árt ismerni a virágoztatási trükköket sem.

A Selenicereus fajok közül a legismertebb és a gyűjteményekben leggyakoribb a Selenicereus grandiflorus, mely a kaktuszok között valóban óriási virágaival igazi különlegessége bármelyik gyűjteménynek. Vadon Kelet- Mexikó, Jamaica és Kuba száraz erdeiben fordul elő ahol sziklákra vagy fákra kapaszkodó kúszónövény.

Kevésbé ismert, de könnyen beszerezhető faj az Selenicereus anthonyanus, amely a legtöbb Selenicereus fajtól eltérően lapos és areoláin csak rövid töviseket hordozó hajtásokat nevel. ’Cikk-cakk’ kaktuszként került a köztudatba. Hajtásainak megjelenése miatt sokan és sokszor keverik a korábban említett Disocactus anguligerrel. A hazai klimatikus és fényviszonyok mellett nehéz virágoztatni.

Végezetül pedig a valódi Epiphyllumok közül említést érdemel a 3 leggyakoribb faj: első a korábban tüskés termése alapján Selenicereus nemzetségbe sorolt Epiphyllum chrysocardium, ami a DNS elemzés alapján az Epiphyllum nemzetségbe tartozik. Ez a figyelemre méltó faj Mexikó, Chiapas államának esőerdőiben fordul elő, nagy fehér virágokkal és széles, páfránylevelekre emlékeztető szárral rendelkezik, amely csak néhány Mexikói gyűjtésből ismert így egyetlen klónja amely elterjedt a világon csak más Epiphyllum fajokkal porozható. Ez azt jelenti, hogy mindenes egyes növény bárhonnan is szerezzük be a világon, ugyanarról az egykor begyűjtött növényről való!

Gyűjteményekben leginkább gyakori és közkedvelt az Epiphyllum oxypetalum, hatalmas bokorrá növő növény, amely nagyméretű illatos egyéjszakás fehér virágaival igazi ünnepi hangulatot teremt a virágváráshoz. Ez a faj hasonlóan a legtöbb Epiphyllumhoz könnyen tartható, szívós növény. Szárdugványról gyorsan szaporodik és 2-3 éves korában már virágzóra fordul. Minél nagyobb a növény, annál több virágot hoz. Sajnos nem csak az angol nyelvterületen elterjed ’Éjkirálynő kaktusz’ elnevezés miatt a hobbisták sokszor összekeverik a Selenicereus
grandiflorussal és még sok más fajjal, így újabb okot adva a tudományos nevek használatának szükségességére a hobbin belül is. Érdekessége, hogy Ázsiában különösen kedvelt dísznövény és még elhervadt virágjait is felhasználják, mint a tökvirágot, olajban kisütve feltétként fogyasztják.

A korábban igazi kuriózumnak számító, a gyűjtők között az E.oxypetalum ’kistestvéreként’ ismert Epiphyllum pumilum, mára egyre közismertebb és már sok gyűjteményben megtalálható, sőt kereskedelmi forgalomba is került, könnyű virágoztatása miatt (kizárólag nyári szabad tartás esetén). Ez a növény igazán könnyen tartható, kompakt és bőséggel virágzó lecsüngő bokrot alkot, így nem csoda, hogy a hatalmasra növő Epiphyllum fajok között kezelhető mérete miatt is hamar a kaktuszgyűjtők kedvence lett.

Epiphyllum pumilum (Fotó: Varga Zsolt, The Flying Garden)

Utolsónak pedig egy szintén gyakori, de más családba tartozó fajt említenék, a korábban Pseudorhipsalisok közé, jelenleg önálló családba sorolt Kimnachia ramulosa-t. Széles körben, Mexikótól Jamaikáig elterjed faj. A virágok aprók, rózsaszínes-zöldesek vagy krémszínűek, önporzók és fehéres bogyói a virágzást követően is díszítik az erős fényben piros színt öltő szártagokat. Látványos és hálás dísznövény szobai körülmények között is, amelynek egy vagy több klónja rengeteg növényszeretőnél fellelhető.

Aki idáig bírta, az maradjon velem a következő részben is! Folytatása következik!

Köszönjük a cikket Varga Zsolt! Privát kollekciójáról többet a The Flying Garden oldalon találtok.

Kövessétek Instagram és Tiktok oldalunk is, hogy mindig elsőkézből értesüljetek legújabb cikkjeinkről és informatív videóinkról!

Források:

Kaktusz Világ – Epifitonok a fókuszban cikksorozatom

Tudományos cikkek és könyvek:

Cactaceae Systematics Initiatives No.17 p.18, 2003

Cruz, M. Á., Arias, S. & Terrazas, T. (2016) Molecular phylogeny and taxonomy of the genus Disocactus (Cactaceae), based on the DNA sequences of six chloroplast markers. Willdenowia 46:145–164.

Hunt, D. et al. (2006) The New Cactus Lexicon. dhBooks, Milborne Port, UK.

Kimnach, M. (1993) The genus Disocactus. Haseltonia 1: 95-139.

Korotkova, N., Borsch, T. & Arias, S. (2017) A phylogenetic framework for the Hylocereeae (Cactaceae) and implications for the circumscription of the genera. Phytotaxa 327: 1-46.

David Hunt. The New Cactus Lexicon 2006