Tillandsia gyorstalpaló
Nagy kedvenceimről, a Tillandsiákról írok most nektek egy kedvcsinálót. Sok helyen kapni már „légnövényeket”, azt is mondhatni, hogy divatba jöttek, ami szuper! Aki tartott már igényesebb növényt, az tudja, hogy ez nem azt jelenti, hogy az adott növény kényes, csak más gondozást igényel. Ez maximálisan igaz erre a növénycsoportra is. Kicsit a botanika és a tudomány felé vesszük az irányt, hogy megértsük, miben rejlik a helyes gondozásuk titka. Tartásuk egyáltalán nem nehéz, kezdőknek is bátran ajánlom őket.
A Tillandsia nemzettség a Broméliafélék családjának legnépesebb tagja. Jelenleg több mint 700 fajt tartanak nyilván, de ez a szám folyamatosan emelkedik, mindig fedeznek föl újakat belőlük. A kertészeti hibridek száma is folyamatosan növekszik. Egymással könnyen kereszteződnek az eredeti élőhelyükön is. A természetben az amerikai kontinens középső és déli részén élnek. Ez egy óriási elterjedési terület, mindenféle domborzati, klimatikus viszonnyal. Megtalálhatóak a párás esőerdőkben, a szárazabb klímájú fenyveseben, sőt olyan fajok is vannak közöttük, amelynek a sivatag homokján nőnek. Akadnak köztük egészen apró, mohaszerű fajok, de igazi óriásokat is találni köztük, egy méteres levélrozettával. Az egyik legvonzóbb bennük ez a változatosság, így akár kis helyen is változatos kollekciót lehet belőlük összehozni.
Alkalmazkodásuk egyik kulcsa, amely a bizarr szépségüket is adja, a bőrszövetükön lévő millió mikroszkopikus pikkelyszőr, amely a teljes növényt befedi. Ezért olyan szép szürkés ezüstös a legtöbb faj. Ez teszi különbözővé ezt a növénynemzettséget a többitől, ugyanis a tillandsiák ezek segítségével veszik föl a számukra fontos vizet és a vízben oldott tápanyagokat, a leveleiken keresztül. Maga a pikkelyszőr a középső részén kapcsolódik a növény bőrszövetéhez, ha a levél megázik (kis túlzással) tölcsérként vezeti a vizet a levél belső sejtjeibe. A képen jól látszik a különbség a száraz és a frissen öntözött növény között. A megázott pikkelyszőrök alól előtűnik a növény zöld színe.
A legtöbb faj epifita, más növényeken, a félsivatagi fajok a kaktuszokon telepszenek meg. Drótszerű gyökereikkel csak kapaszkodnak, de nem élősködnek az anyanövényükön. Vannak köztük sziklalakó fajok is és a nagy kedvencem a Tillandsia tectorum - onnan kapta a tudományos nevét, hogy előszeretettel telepszik a helyi lakosok háztetőire. Virágzásuk hossza fajonként eltérő, maguk a virágaik rövid életűek, de a virágzat hosszú ideig díszíti a növényt. A virágzás alatt sok faj a levelei vörössé vállnak ezzel hívja fel a növény a beporzó állatok figyelmét.
Magjaik repítőszőrösek, az enyhe szellő is messzire viszi őket, hosszú szőreikkel bárhol képesek megtapadni, ideális körülmények között hamar ki is csíráznak. A magonc növényke lassan nő, több év mire eléri a felnőtt méretet.
Tartásuknál a legfontosabb, hogy leutánozzuk azokat a körülményeket, amihez a természetben alkalmazkodtak. Mivel a legtöbb epifita életmódú, cserépbe ültetni nem kell őket. Egy szép fadarabra, fakéregre kötözve ahhoz hamarosan hozzá is gyökereznek. Ezt a fadarabot először lássuk el valamilyen akasztóval, amivel az ablakban könnyebb a növényt elhelyezni. Hogy a tillandsia a helyén is maradjon, érdemes természetes színű kötözőanyaggal a fadarabhoz rögzíteni a növényt. A következő részben ehhez adok majd néhány tippet.
A legtöbb faj fényigényes. Elhelyezésükhöz egész évben a legmegfelelőbb egy déli ablak. A legjobban akkor érzik magukat, ha május közepétől, szeptember végéig kint a szabadban nyaralhatnak. Kertben, egy fa alatt a félárnyékban a legjobb nekik, de erre akár egy napos erkély is megfelel. Fontos, hogy ne kerüljenek kellő szoktatás nélkül a szabadba. Ha sem erkélyed, sem déli ablakod nincs, a tartásukról akkor sem kell lemondanod. Növénylámpák alatt tillandsiákat is lehet nevelni. Inkább a zöldesszürke fajokból érdemes választani, a kereskedelemben kapható fajok közül a legtöbb remekül érzi magát ilyen körülmények között is.
Az öntözésük, ami a másik legfontosabb tényező, mert nem mindegy, hogy mikor, mennyit és mivel öntözünk. A természetben esővízből, a reggeli harmatból és a ködből nyerik a vízszükségletüket. Esővíz gyűjtővel, főleg itt a városban kevesen dicsekedhetnek. A lágyvíz a másik gyakori opció, otthoni vízlágyítót, akkor érdemes beüzemelni, ha több, öntözővízre érzékenyebb növényt is tartasz. A felforralt és visszahűtött csapvíz is megfelel a számukra. Ha a nyarat szabadban tölthetik, érdemes őket naponta vízzel alaposan lespriccelni, a lakásban tartott növényeket ebben az időszakban, két, vagy háromnaponta kapjanak vizes permetezést, de lehet őket vízbe áztatni is. Az áztatásnál az a fontos, hogy ne hagyjuk a növényt órákig, a vizes edényben maximum 20 perc elegendő! Növényeinket ősztől tavaszig ritkábban kell öntözni/spriccelni. a legtöbb faj ilyekor nem nő, kevesebb vizet is igényel. fajoktól és elhelyezéstől függ, de a heti egyszeri enyhe permetezés általában elegendő. Tavasztól őszig, kéthetente kaphatnak tápoldatot is. Mivel érzékenyebbek a többi növénynél erre, a tápoldat keverési aránya a fele vagy a negyede legyen az ajánlott mennyiségnek!
A következő részben az elhelyezésükkel kapcsolatban mutatok néhány ötletet, bemutatok néhány könnyebben tartható fajt és szó lesz a gyakori tartáshibákról is!
Nagyon köszönjük a cikket és a képeket Bertók Istvánnak, akit az Instagramon real.home.jungle néven találtok meg! ✨✨
Kövessétek Instagram és Tiktok oldalunk is, hogy mindig elsőkézből értesüljetek legújabb cikkjeinkről és informatív videóinkról!