Amennyiben 5.000Ft felett vásárolsz október 23-27. között, egy sorsoláson is részt veszel, melynek díja egy 40 ezer forint értékű növénycsomag.

A monsterák nyomában - 3. rész

Monstera deliciosa “Thai constellation”


Az első részben megismerhettétek a Monstera deliciosa hátterét, felfedezését és elterjedését, valamint részletesen kitértünk a gondozására is, a második részben pedig a Monstera deliciosa albo variegatát ismerhettétek meg mélyebben.

Monsterákkal foglalkozó cikksorozatunk harmadik részében egy sok tekintetben nagyon különleges fajtával fogunk foglalkozni, ez pedig nem más, mint a Monstera Thai constellation. 

Első pillantásra sokban hasonlít albo variegata társára - világos, márványos-pöttyös mintázatú nagy, zöld levelek - azonban sok dologban különböznek. Mélyedjünk el kicsit e két különleges növény jellemzőiben, hátha segít eldönteni, melyiket szerezd be a kollekciódba!

Fotó: Gyúró Kinga (Instagram: @ghostlightgarden)

 

Monstera deliciosa thai constellation 


Ez a monstera laboratóriumban létrehozott variegált fajta. Ez nem egy spontán mutáció, mint az Albo, hanem egy biotechnológiai úton stabilizált, tömegesen szaporított változat, aminek saját izgalmas története van.

Beavatatlan szemnek első ránézésre a két fajta nagyon hasonlónak tűnhet. A Monstera deliciosa “Thai constellation” (Röviden: Thai, Thai con.) foltjai azonban krémszínűek, nem hófehérek, levelei nagyobbra nőnek és vastagabbak, erősebbek érintésre, a mintázat pedig nem tartalmaz nagy, egyszínű foltokat  (vagy csak keveset), a világos részek eloszlása inkább egyenletes, apró pöttyökből és foltokból álló “csillagköd”, innen is kapta nevét. 

Eredete természetesen Thaiföld, ahol egy  laborban született mikroszaporítással. Pontos adatok nincsenek, de időben kb. a 2000-es évek elejére tehető.

A projekt célja egy esztétikus, de genetikailag stabil és tömeggyártásra is alkalmas monstera létrehozása volt. Az előző részben már kifejtettük, hogy a Monstera deliciosa albo variegata mikroszaporítással (azaz TC, tissue culture eljárással) nem szaporítható az instabil genetika miatt, szaporítása nagyon lassú volt, ez pedig felfelé tornázta a növény árát a piacon.

A “Thai constellation” titokzatos eredettörténetéhez hozzátartoznak a mendemondák, miszerint létezik-e a Thai con. krémszínű mintázatához hasonló sport variegáció (azaz: természetes mutáció) vadonban is, vagy biztosan egy sima zöld példánnyal folytak a kísérletek? Egyes források szerint a 'Thai Constellation' variegáció nem laboratóriumi mutáció, hanem egy természetes sportból indult (például Salt & Pepper néven említik Barry Yinger gyűjtésében), amelyet később laborban szövettenyésztéssel stabilizáltak és terjesztettek világszerte, más források szerint viszont a labormunkákat egy sima zöld “large form” példány genetikai módosításával végezték. 

Először a 2010-es években jelent meg Ázsiában, Európában pedig elsősorban Hollandiában, Németországban és Franciaországban. Ritkaság értéke az egekben volt, és nagyon gyorsan sztárnövénnyé nőtte ki magát. Bár a szaporítása gyorsabb volt (és stabilabb), mint az albo variegata verzióé, azonban a mikroszaporítása a kezdetekben nem volt olyan egyszerű, ami jó darabig magasan tartotta az árát. Hiába volt tömeggyártásra tervezett növény, a covid19-es növény bumm idején még mindig nagyon nehezen beszerezhető és drága volt.

 Egyrészt a thai laborok limitált mennyiséget adtak el az elején. Másrészt a holland kertészetek nem kapták meg a szaporítási „receptet”, csak előszaporított növényeket vásároltak. Harmadrészt pedig mind a holland, mind az amerikai (pl. Costa Farm) kertészetek kevés példányt árultak, azaz az árut szándékosan visszatartották (nem akarták elárasztani a piacot egy olyan növénnyel, ami a 2020-as legnagyobb “csodaterméke”). ezzel késleltetve az ár esését. Ezenkívül pedig a folyamatosan felbukkannó technikai problémák (pl. Costa Farm 2022-ben kénytelen volt halasztást bejelenteni a már előre behirdetett eladó példányokra, mivel technikai problémákba ütközött), selejtes példányok, mikroszaporítás során keletkező egyéb nehézségek miatt is lassan indult be a valódi tömeggyártás. 

 

Fotó: Szontágh Sára (Instagram: bloom_plantes)


A “Thai constellation” receptje - titkos a mai napig? 

A kertészetek (az Európát ellátó holland és dán kertészetek pl.) nem kapják meg a teljes TC protokollt, helyette kapnak in vitro növényt (mikroszaporított palántát) vagy ex vitro növényt (már kiültetett mini növényt). Ezeket tovább nevelhetik, azonban a thai laborok a receptúrát megtartják, így gyakorlatilag a kertészetek a laborokhoz vannak kötve az újabb készletekért.  Elméletben megpróbálhatják ők is előállítani “nulláról” a Thai constellationt, de a procedúra bonyolult, drága, hosszas kísérletezéssel jár (és jogi/etikai kérdéseket is felvet).

A mini Thai Constellation növények, amelyeket ma Európából - például Hollandia felől - érkeznek, legtöbb esetben Thaiföldről importált, már TC-ben előállított példányok. Bár néhány nagy kertészet már próbálja a saját protokoll kifejlesztését, ezek jellemzően nem stabilabbak, nem nyilvánosak, és nem garantálják az eredeti mintázat reprodukálhatóságát, míg a Thaiföldről importált növények megbízhatóak, stabilak és jó minőségűek. 


Miért ilyen népszerű növény a mai napig? 

Bár tömeggyártásra született, mégis különleges a mai napig. Eredettörténetét mítoszok övezik, az albo variegataval pedig fej-fej mellett tartották (és tartják a mai napig) a legkeresettebb szobanövény címet. 

 

Mik az előnyei és mik a nehézségei?

Az egyik legnagyobb előnye a Monstera deliciosa albo variegata társával szemben, hogy a “Thai constellation” nem revertál. Ennek oka, hogy tarkasága genetikailag kódolt (általában szétszórt, márványos), az albo variegata tarkasága pedig chimera mutáció (véletlenszerűen megjelenő nagyobb foltok). 

A chimera mutáció egy olyan genetikai állapot, amikor egyetlen növény különböző genetikai állományú sejtrétegekből áll. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon növényen belül különféle DNS-ű sejtek élnek egymás mellett. Olyan, mintha egy növény mozaikból lenne összerakva, ahol az egyik rész „normál zöld”, a másik rész „hibás”, például nem tud klorofillt termelni – ezért lesz fehér. Ezzel szemben a “Thai constellation” tarkasága a növény minden sejtjében jelen van, nem szektorális. Egy “Thai constellation” tehát sosem fog revertálni, gyönyörű mintázata stabil, ami kevesebb aggodalmat eredményez.

Másik előnye, hogy albo variegata társához képest a levelei kicsit vastagabbak, jobban bírja a megpróbáltatást, kiszárítást. Levelei kevésbé érzékenyek a barnulásra albo testvéréhez képest, kisebb az esély hogy a nem zöld részeket a növény “beáldozza” nem megfelelő gondozás esetén. 

Úgy alapvetően egy kevésbé érzékeny verziója a mintás monsteráknak. Jobban bírja a szórt fényt és talán még a tripszekkel szemben is ellenállóbb. 

Nehéz rosszat írni egy ilyen lenyűgöző növényről, de ha valamit meg kéne ejteni mindenképp, az a mérete. Az előző cikkben már kifejtettük a “large from” és “small form” közti különbségeket, és azt is, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható albo variegata monstera általában “small form”. Ezzel szemben a “Thai constellation” mindig large form, aminek meg is vannak az okai: 

 

1. Stabil, kiszámítható növekedési forma

A Monstera deliciosa „large form” változata egységesebb növekedési mintázatú és nagyobb leveleket hoz. Ez különösen fontos szövettenyésztésnél, ahol a labor stabil, homogén növényi viselkedést vár el.

2. A large form jobban differenciálódik – ideális TC-hez

A large form genetikailag hajlamosabb a nagyobb levélméretre és erőteljesebb karéjozottságra (deep fenestration), ami a Thai TC-nél kívánatos megjelenés. A laboratóriumi TC során alkalmazott hormonkoktélokra a large form jobban reagál (pl. gyökeresedés, levélképződés).

3. A small form nem vad/őshonos típus, és kevésbé „standardizálható”

A „small form” elnevezés általában nem egy vadon élő, önálló természetes variánst jelent, hanem inkább egy kertészeti vagy helyi kultúra során kialakult, kompaktabb habitusú klónt. Kevésbé kiszámítható növekedés, nem ideális a nagy volumenű, üzleti célú TC-szaporításhoz.

 

Ezzel pedig el is érkeztünk a Thai constellation “hátrányához” - large form révén nem csak vertikálisan, felfelé foglal el sok helyet, hanem keresztben is. Meg úgy általában, nagyon nagyra nő meg.:) 


Pár szó a "Half moon" variegációról 

Ahogy említettük, az albo variegata chimera mutáció eredménye, ez hozza létre a nagy, mozaikszerű foltokat amik változatosan helyezkednek el a levélen. Ennek egyik legritkább változata a “Half moon”, amikor a növekedési pont aszimmetrikusan tartalmaz tarka és zöld sejteket (sectoral chimera). Ez egy nagyon keresett és ritka típus, azonban megoszlanak róla a vélemények a magas ára és az albora jellemző instabilitás miatt - ráadásul sokan jobban szeretik a márványosan szórt, változatos megjelenést. 

Na de mi a helyzet a “Thai constellationnal”? Az ő esetében nincs "Half moon", mivel a genetikai mutáció minden sejtjében egyformán benne van, nem mozaikszerű, szektorális. Esetenként lehet egy-egy nagyobb, összefüggő krémszínű folt az egyik oldalon, de az véletlenszerű, nem igazi "Half moon", azaz: Thai Constellation esetében valódi "Half moon" gyakorlatilag soha nem jön létre, és ha valami hasonlónak tűnik, az optikai illúzió vagy véletlen, nem stabil minta.

Ha “Half Moon” néven látsz eladó Thai constellationt, mindig gyanakodj, mert ezek csak marketingfogások, amikkel igyekeznek felfelé tornázni egy-egy példány árát. Lehetséges néha a szélsőségesen aszimmetrikus pettyeződés, azonban genetikai okok miatt ez nem fenntartható, nem stabil és nem örökíthető. 

 

Nevelése

Ha az előző cikk alapján megijedtél, hogy egy tarka levelű monsterát gondozni esetleg nehézkes lehet, itt megnyugodhatsz, ugyanis a Monstera deliciosa “Thai constellation” tapasztalataink alapján “jobb fej”, vagyis szívósabb, kitartóbb, gondtalanabb hófehér levelű testvérénél. 

A variegata növényekre jellemző barnulás-száradás sokkal kevésbé jellemző, úgy általában jobban bírja a megpróbáltatásokat. 

 

Megfelelő víz- fénymennyiség: 

  1. Csak ablak mellett tartsd, főleg ha szeretnéd, hogy monsterád igazán nagy legyen. Fényhiányban lelassulhat a fejlődése és megnő a kirohadás veszélye. Az albo-hoz képest jobban bírja a kicsit szórtabb fényt.
  2. Akkor öntözd, ha a földje minimum félig kiszáradt, nem kell korábban! Levelei vastagabbak, erősebbek az albo-hoz képest, jobban bírja a kiszáradást. Könnyű túlöntözni, így használj laza földmixet (pl. kedvenc saját keverékünk).

 

Betegségek, kártevők 

Jellemző kártevője a tripsz. Sajnos valódi csemege a számukra, így a legjobb, amit tehetsz az a megelőzés. Minél gyakrabban mosd le a leveleket és a levélfonákot szivaccsal (ezzel a port is eltávolítod) és nézd át alaposan, különös tekintettel az új levelekre! A tripszek előszeretettel támadják meg a friss, még védtelenebb, zsenge hajtásokat, így ha monsterád új levele torzan, sárgás, kiszívott foltokkal borítva bújik elő, mindig gyanakodj tripszre!

 

Na de melyiket válaszd?

Nehéz eldönteni, mert mindkét növény gyönyörű a maga módján és mindkettő kultikus státuszba került a 2000-es években. 

A “Thai constellation” kezdőknek kicsit egyszerűbb, jobban bírja a kiszáradást és a szórtabb fényt is, nem revertál, a tripszek is picit kevésbé bántják. Viszont hatalmas helyet foglal el idővel, valamint ha az ikonikus fehér foltos verzióra fáj a fogad, akkor a “Thai constellation” krémszínű mintázata nem lesz jó választás. 

Az “albo variegata” meseszép fehér márványos, nagy foltos leveleivel egy “must have” - de ha nem elég fényes a lakásod, vagy igazi nagy, dzsungelesen dús levelekre vágysz, akkor ne ezt válaszd. 

Valójában mindkét fajtának megvannak előnyei is a hátrányai. Mi nagyon szeretjük a Monstera “Thai constellationt” és kezdőknek inkább azt szoktuk javasolni, de a legjobb, ha nem is választasz, mindkettőt beszerzed gyűjteményedbe. :) 

Kövessétek Instagram és Tiktok oldalunk is, hogy mindig elsőkézből értesüljetek legújabb cikkjeinkről és informatív videóinkról!

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni