Ajándék cicás kaspó 20.000Ft felett. Kattints a részletekért!

Növénynevelő kihívás 2024 - 2025 - beszámolók, 1. rész

Idén is nagy izgalommal vágtunk bele immár hagyománynak számító növénynevelő kihívásunkba! A versenyben való részvételhez pályázatot hirdettünk, majd hat versenyzőt választottunk ki hosszas mérlegelés után. A versenyzőkről itt tudtok többet olvasni, a korábbi részeket pedig itt találod.

Szilágyi Andrea

 

Anthurium "Silver Blush" – A kis vagány

2023. október 3.
Helló, helló! Anthurium "Silver Blush" jelen. Ha eddig nem ismertél, ideje bepótolni. Nézd csak ezeket a leveleket – ezüstös, elegáns, bársonyos… szóval totál menő! 

Tény: Dél-Amerikában, ahonnan származom több napsütés és pára jut, de lazíts… elleszek nálad és figyeld, hogy robbanok be! Most még furák a fények, más a levegő, mint a Tropical Home-nál …. ááá… és szorít ez a kis cserép, de sebaj, valahogy megoldjuk.

2023. október 12.
Átültetés pipa! Vágod?!..mint egy vérbeli epifita, bírom ezt az aroid földkeveréket. Végre kényelmesebb helyem van, és naaa…?! nem semmi: már növesztettem is egy vadiúj levelet. Akad néhány kis barna folt a túl sok víz miatt, de semmi komoly – erős vagyok, kibírom.

2023. október 30.
Oké, bevallom: az egyik alsó levelem mostanra elszáradt. Nem nagy ügy, minden növénynek van ilyen, asszem. De! Az új levelem így is egyre erősebb és szebb, szóval semmi pánik! Egy kis extra fény és figyelem, és folyamatosan pörögni fogok. Klassz ez a plusz növényvilágítás. Lájkolom.


Platycerium bifurcatum – A házi agancsos

2023. október 3.

Szervusz, ma megérkeztem az új otthonomba. A nevem Platycerium bifurcatum, de jobban szeretem, ha szarvasagancs páfránynak hívnak. Csodás, puha agancs formájú leveleimről kaptam a nevemet, normál esetben az ausztrál trópusi erdőkben, nagy fákba kapaszkodva csüngök, de megleszek most itt is ezzel az emberrel.

2023. október 12.

Megszabadultunk végre a szűk kis cseréptől és kaptam új közeget is, amiben rengeteg a fakéreg… ettől sokkal otthonosabban érzem magamat. Ha ilyen jól alakulnak a dolgok, hamarosan új kis leveleket is növesztek.

2023. november 2.

Kezd egyre sötétebb lenni odakint, ami nem baj, de azért jól jön ez a plusz világítás. A leveleim egyre dúsabbak és csinosabbak. Jól vagyok.


Hoya carnosa "Krimson Princess" – Az üdvöske

2023. október 3.

Hahó! Ma egy sötét dobozból az új, világos otthonomban landoltam, „az ember” kibugyolált a gondos csomagolásomból és hát táádáám: íme nagyvilág! Itt vagyok.

Egy dolgot már most tisztázzunk: nem ér összekeverni! én a "Krimson princess" vagyok és nem egy "Krimson queen"! Nézd csak a leveleimet: nálam a színek középen futnak végig, míg a "queen" a levelei szélén mintás. Talán apróság, de mégis különbség! És mondtam már, hogy gyorsabban is növök? Főleg aztán ha igazán törődnek velem, akkor virágokat is hozok majd! Nos…  nyilvánvalóan majd csak később, egyelőre a gyökerekre hajtok, ami a növekedésindító porral, amit kaptam, nem is lehet túl bonyolult kihívás.

2023. október 21.

Nézzétek csak! Már nem is egy, hanem majd’ egy fél tucat gyökérkém lett! Jól megy ez, tudtam én… Sokszor tesz ki napozni délután az emberem az ablakpárkányhoz, ez nagggyon jól esik.

2023. november 20.

Úgy érzem, most már tényleg formában vagyok, a Tropical Home-osok rám sem ismernének: a gyökereim káprázatosak és két új gyönyörű kis levelet hoztam, rózsaszínesen pompásak, megmutatják, milyen szépség rejtőzik bennem... Majd minden nap nézeget az emberem, még nagyítóval is, azt mondja: ahogy a gyökereim megerősödnek, el fog ültetni. Jaj, hát alig várom!



Alocasia "Jacklyn" – A trópusi díva

2023. október 3.

Hát jó, legyen. Én is írok, mint ezek a „többiek”. A nevem "Jacklyn", avagy Alocasia Tandurusa – az egyik legkülönlegesebb növény, akit valaha láttatok, de ti hívhattok Jacklyn-nek: az igazi nevemet a legtöbben úgysem tudjátok megjegyezni! :D
A helyzet az, hogy délkelet ázsiai, trópusi klímához szoktam, nem ehhez az szegényes páratartalmú, poros európai levegőhöz. Csak mondom: ez a cserép enyhén szólva is szűk! Remélem „az ember” rájön végre.

2023. október 10.


Na, csak történik már valami! Átültetett nagyobb cserépbe, lazább közegbe, ez már jobban tetszik. Úgy döntöttem, megpróbálkozom új levelekkel, de ne hidd, hogy gyorsan megy, idő kell, hogy tündökölhessek. Apropó: a túl sok fény nem az én világom, szóval most kicsit émelygek.

2023. október 19.


Felháborító ez a hanyagság! Egy levelem besárgult a sok fény miatt, nem bírom az ablakpárkányt. Szerencsére az „ember” talán már kezd tanulni a hibáiból, és végre jobban figyel rám. Ha így folytatja, tán ismét kegyes leszek.

2023. november 12.

Ááá! Ezt nem hiszem el, hogy ekkora mélypontra kerülhetek: az alsó levelem elszáradt és a másik is rémesen fest. Kaptam másik új közeget, amit valami PON-nak hívnak. Modern egy ötlet, talán merész is. Nos meglátjuk… Közben némi jóhírek: Az ember megtalálta a hat kis gumómat a földemben. Vigyáz is rá, mint valami kincsre: nedves mohában tartja őket, remélve, hogy majd kihajtanak.

2023. november 29.

Nos, megérkezett a pillanat, amit soha nem gondoltam volna, hogy megélek – a teljes pusztulásom útjára léptem: az utolsó levelem is elszáradt, és az ember úgy néz rám, mintha temetésen volna. Nem hibáztatom: megpróbált mindent, amit tudott, de mégis, itt tartunk: egy száraz csonkból előtűnő piciny zöld hajtás és pár reményteljes kis gumó maradt csak belőlem.

Harsányi Zalán

Nagy izgalommal bontottam ki a csomagot, amikor meghozta a futár. Sértetlenül, mindegyik jó állapotban érkezett. Miután kicsomagoltam a növényeket, gondoltam, át is ültetem őket, mert ha már így is kisebb sokkban voltak a szállítás miatt, akkor essünk túl az átültetésen is. Most, a téli időszakban lámpa alatt vannak, hogy biztosítani tudjam nekik azt a fénymennyiséget, amire szükségük van. Szobahőmérsékleten vannak (22-25°C), illetve átlagosan 65-70% a páratartalom.

Alocasia "Jacklyn"

Alocasiákkal már volt tapasztalatom, ráadásul ez a fajta pont egy bakancslistás volt, úgyhogy nagyon örültem, hogy ez az egyik növény. Ponba ültettem, amit nagyon hamar meg is hálált egy új levéllel. Azóta már a 3. levelet hozza, amik egyre nagyobbak és egyre szebbek. Lassan újra át kell ültetnem, mert a gyökerei már eléggé kinőtték a helyüket. Hallottam, hogy az érdes, már-már tüskés felületű leveleik nagyon vonzzák a kártevőket, de szerencsére nekem nincs ilyen problémám vele. Eddig hibátlan, és láthatóan nagyon élvezi új helyét.

Anthurium "Silver blush"

Az Anthurium az már kicsit ismeretlenebb terep számomra, nem ez az első, de még nincs nagy tapasztalatom velük. Ugyanúgy, ahogy az Alocasiát is, ezt is ponba ültettem, ami itt is úgy néz ki, hogy bevált.

Nagyon szép, egészséges, vastag gyökerei vannak, szóval csak idő kérdése, hogy mikor lesznek neki hatalmas levelei. Lassan őt is át kell ültetnem, valószínűleg egyszerre fogom a Jacklynnel. A képen látható, hogy most is hozza az új levelét. Kifejezetten tetszik, hogy az elején nagyon kicsi az új levél, de később sokszorosára növekszik, így nagy meglepetés, hogy mekkora lesz az új levele.


Hoya carnosa "Krimson princess" vágat

A Hoyák világa nekem teljesen új, sosem voltak a kedvenceim, így nem is kerestem igazán őket. Persze nem zárkózok el előlük, és kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a kis hoya vágatból. A vágatot már egy kicsit érdekesebb talajba raktam. Nem akartam vízben gyökereztetni, hiszen ha a vízből átraktam volna egy airod mixbe, akkor az nagy sokkot jelentett volna a növénynek, ezért egy köztes megoldást választottam a gyökereztetésre. Aquasoilba raktam, ez egy tápanyagdús akváriumi talaj, amit már korábban használtam gyökereztetésre, úgyhogy tudtam, hogy itt is be fog válni. Két hét múlva már meg is indultak a gyökerei, és mostanra már a negyedik új levelét hozza. Érdekes, hogy az új levelek ilyen rózsaszínes árnyalatúak.


Platycerium bifurcatum

Ez az első ilyen növényem. Már láttam gyönyörű, hatalmas példányokat, és mindig is szerettem volna egyet. Nagyon szépen tudnak egy falat díszíteni, ha fel vannak rögzítve egy fára. Nekem is ez volt a tervem, hisz már csináltam ilyet egy hoyával, de sajnos nem volt időm megcsinálni, úgyhogy átültettem egy sima airod mixbe. Megvárom, hogy nőjön még és erősödjön a gyökere, és majd ha stabil lesz, akkor fogom megcsinálni ezt a kötözős megoldást.


Koplányi Szabolcs

Alocasia “Jacklyn”

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy bizalmat szavaztatok nekem és remélem, hogy ehhez méltóan sikeresen tudom nevelni a rám bízott növényeket. Kicsit meglepődtem amikor megláttam a neten, hogy milyen növények lesznek az új kihívásban. A hoyán kívül a másik három növénnyel még távoli kapcsolatom sem volt. Az alocasiák már érdekelnek egy ideje, terveztem valamilyen egyszerűbbet vásárolni tavasszal, hogy kipróbáljam.

Miután megérkezett gyorsan rákerestem az igényeire. Ahogy olvastam eléggé fényigényes és ha kevés fényt kap hajlamos visszahúzódni és eldobni a leveleit. Ezenkívül magas páratartalmat igényel. Én egyelőre nem világítok télen, de déli ablakom van szúnyoghálóval, ami eddig elég volt a növényeknek ahhoz, hogy ugyan nem úgy fejlődnek mint nyáron, de azért kielégítő. Itt agyaggolyós tálca is van, így tudok tartani cirka 60-65%-os párát.

A kis Alocasia meg is ajándékozott egy új, harmadik levéllel, de kb 2 hét múlva egy levele el is sárgult, szóval ott vagyok ahol kezdtem, 2 levéllel. Kb. két héttel az érkezés után átültettem egy laza fenyőkérges, kókuszos, perlites földbe. Remélem nem tér pihenőre, bár a hetek óta tartó ködös, sötét idő biztos nem segít ebben.


Hoya carnosa "Krimson princess"

Nagyon tetszenek újabban a hoyák, tavaly megvettem versenyen kívül a Növénynevelő kihívás csomagot, és az abban lévő kis Hoya volt az első példányom. Először nem annyira szerettük egymást, szerintem túlgondoztam. Aztán a botanikus kertben azt a tanácsot kaptam, hogy náluk azok a Hoyák a legszebbek amik “megszöknek” a helyükről, össze-vissza kúsznak és vagy kapnak vizet vagy nem. Így egy kicsit spártaibbra fogtam én is éd beraktam az orchideák közé. Azóta meglódult.

Sokat gondolkodtam, hogy fogjak a Carnosa gyökereztetésének, földben vagy vízben. Végül a víz mellett döntöttem. Először sima RO vízbe raktam. Két hét alatt semmi nem történt, majd egy hirtelen ötlettel a locsolásból maradt tápoldatos vízbe raktam és elindultak a gyökerek. Nem tudom, hogy a tápoldat miatt vagy amúgy is gyökeresedett volna, de megindult. Azóta el is ültettem hasonló keverékbe, mint az alocasiát. Remélem hamar megindul most már.


Anthurium "Silver blush"

Amikor megláttam, hogy ez az anthurium is benne lesz a csomagban, nagyon megörültem. Azt olvastam már, hogy hajlamosak a gombás betegségekre ezért mindjárt eldöntöttem, hogy ültetőkosárba fogom ültetni és laza, kb orchideaföldbe. Egyelőre ott lakik ő is a déli ablakban, agyaggolyókon. Az egyik kedvencem, mert már 3 új levelet is hozott. Szerintem vele barátok leszünk.


Platycerium bifurcatum

Talán ettől a növénytől tartottam a legjobban. Gyönyörű példányokat láttam a vácrátóti botanikus kertben, de ott úgy tartják fára kötözve, mint ahogy orchideákat látni parafán, mohába kötözve. Én már próbálkoztam így orchideát tartani, de nem volt túl nagy sikerem. Így végül cserépbe ültettem kb. 2 héttel az érkezés után. Sajnos nem volt több ültetőkosaram, de gyártottam egy lyukas cserepet forrasztópáka segítségével, és ugyanolyan laza talajt kapott, mint az anthurium. Egyik helyen olvastam, hogy a levelek közé kell locsolni a vizet, mert onnan veszi fel jobban mint a gyökereivel máshol úgy olvastam, hogy úgyanúgy kell locsolni, mint minden mást, hogy gyökerei is kapjanak bőven vizet. Most a locsolásakor a levelek közé löttyintek vizet, így megy a levelek közé és a gyökerekre is :) 

 Kezdetben aggódtam, mert pár levele lesárgult, de talán sikerült már akklimatizálódnia, mert megállt ez a folyamat és egyre több kicsi levelet látok felbukkanni.

Adancsek Annamária

Nagy volt az öröm, amikor megkaptam a csomagot, mivel a tavalyi kihívást is nagy figyelemmel követtem. A növények gondosan becsomagolva érkeztek és kicsomagolás után mentek két hét karanténba. A két hét után átültettem őket saját földkeverékbe (gilisztahumusz, fenyőkéreg, perlit, kókuszrost és aktív szén) és egy kisebb full spektrumú izzó alá kerültek. Nálam átlag szobahőmérsékleten (23-25 C) és körülbelül 50% páratartalomban nevelkednek majd. Az eddigi tapasztalatok szerint a trópusi növények bírják jól nálunk, sajnos a pozsgásokkal és kaktuszokkal nem volt eddig szerencsém. A legnagyobb problémám a túlöntözés, amire próbálok odafigyelni.

 

Hoya carnosa "Krimson princess" vágat

A növény szenvedélyem hoyákkal kezdődött és most is elég sok fajtám van, ugyanakkor carnosából csak egy albomarginatám van, ezért nagyon megörültem egy új fajtának. Mikor megláttam a négy leveles vágatot egyből az jutott eszembe, hogy mennyivel esztétikusabb lenne később, ha most egy vágatból kettőt csinálnék, így engedtem a kísértésnek és ketté vágtam, majd vízben gyökereztettem. Két és fél hónapba telt, mire sikerült mind a két dugványnak olyan gyökereket növeszteni amit már el mertem ültetni, úgyhogy most várok, hogy sikeres volt-e a művelet.

Platycerium bifurcatum

Erről a növényről most hallottam először és azt gondoltam, hogy sok problémám lesz vele, de eddig (lekopogom) nem adott sok fejfájásra okot. Olvastam róla, hogy amikor már nagyobb érdemes palánkra rögzíteni, de erre a kihívásra jelenleg még nem állok készen. :)

Megjelent az első kapaszkodó level is, aminek nagyon örültem, mivel elég lassú növekedést figyeltem meg nála.

 

Anthurium "Silver blush"

Ez a második anthuriumom, két héttel az első után érkezett, úgyhogy aránylag kevés tapasztalattal indítottam vele. Néhány hónap után úgy érzem, megtaláltam a következő kedvenc típusú növényemet. Már a harmadik levelén dolgozik, nagyon szép ezüstös csillogása van és méretben is egyre nagyobbak, úgyhogy egyelőre szépen fejlődik. Talaját igyekszem nedvesen tartani, nem hagyom kiszáradni. 



Alocasia "Jacklyn"

A kollekciómban már volt jó néhány ékszer alocasia, amik jól érzik magukat nálam, ezért úgy gondoltam az elején, hogy a "Jacklyn" lesz a legkönnyebben gondozható a négy növényből. A helyzet azonban az, hogy régen tévedtem nagyobbat. Miután megérkezett eldobott néhány levelet, amire számítottam, azonban arra nem, hogy az új leveleket nehezen tudja magától kibontani. Ehhez hasonlót csak a philodendronoknál tapasztaltam, ahol sokszor kellett műtenem új leveleket, azért, hogy ne legyen deformált később. Vele még kísérleteznem kell, hogy meg tudjuk oldani a levélproblémát. A textúra a leveleken nagyon érdekes, ehhez hasonlóan "tüskés" levelű növényem még nem volt.


Horváth Dóri

A kihívás legelején annyira izgatott voltam, hogy az email megkapása utáni napon már bent is voltam a boltban, átvenni a növényeket, hazafelé pedig nekikezdtem a kutatásnak, hogy mindegyiket helyesen tudjam nevelgetni.

Hoya carnosa "Krimson princess"

Eddig egy hoyával próbáltam szerencsét, azóta is boldog tulajdonosa vagyok, reméltem, hogy vele is így lesz. Hazatérés után hagytam kiszáradni a vágás helyét, majd vízbe raktam. Sok feladatom nem is volt vele, cserélgettem a vizét, figyeltem hogy fejlődik-e. Mivel az előző hoyámat is vágatról növesztettem, egyáltalán nem estem kétségbe amikor két hónapon keresztül semmi nem történt. Aztán ahogy eltelt még egy hét nekikezdett gyökeret növeszteni, ráadásul sietősen, így mostanra már el is ültettem laza szerkezetű földbe.

Alocasia "Jacklyn"

Neki kifejezetten örültem, de ugyanakkor féltem is kicsit, ugyanis volt már rossz tapasztalatom egy Alocasia "bambinoval". A földjét egyelőre nem bolygattam, viszont rögtön beköltöztettem a jelenleg üvegházként funkcionáló, néhai egereim terráriumába. Azt tűztem ki célul, hogy télen ne dobálja el a leveleit, ami sajnos az alocasiák gyakori szokása. Hamar összebarátkoztunk, ugyanis egy héten belül elkezdett növeszteni egy új levelet. Két hét alatt kinyílt, és megnyúlt, nagyjából 3-szor akkora lett, mint az addigi két levele, gyönyörű színekkel. Azóta egy újabb levélen dolgozik, nemsokára elkezdi kibontani. A többi levelét pedig egyelőre őrizgeti, remélhetőleg minél tovább megtartja őket.

Platycerium bifurcatum

Vele már hosszú ideje szemezgettem, de eddig helyhiány miatt lebeszéltem róla magam. Most viszont végre megpróbálkozhatok vele. Ő is az üvegházba került, azonban sok mást nem tudok róla mondani. Új levelet csak párat növesztett, azok is nagyon kicsik még, de cserébe nem jelzi, hogy bármi baja lenne, úgyhogy türelmes vagyok vele.


Anthurium "Silver blush"

Neki aztán nagyon megörültem, pont akkoriban kezdtem az anthuriumok felé érdeklődni. Rögtön az üvegházba tettem, mint az előző két növényt. Az alocasiához hasonlóan ő is gyors növekedésbe kezdett, a fő száron nőtt két levele, illetve két mellékszárán még egy- egy. Eleinte úgy terveztem, hogy nem lesz szüksége mohakaróra, de szépen egy irányba rendeződtek a levelei, valószínűleg a nevelő lámpának köszönhetően, és rengeteg gyökeret növeszt a szárán a magas páratartalomnak köszönhetően, így lehet végül mégiscsak kap egy karót.

Az üvegházas növényeket egy hét után átültettem egy orchideafölddel kevert közegbe. Velük annyi nehézségem volt, hogy még nem volt alkalmam kitapasztalni, hogy mennyi a megfelelő pára-szellőztetés arány, ezért az elején aggódtam, hogy akár sok is lesz nekik a páratartalom. Illetve nem tudtam, hogy milyen gyakran locsoljam őket, mivel a földjük teteje mindig kicsit nedveskés. Erre végül azt a módszert találtam ki, hogy súly alapján tartom számon, hogy mennyire vannak kiszáradva. A közeljövőben át fogom ültetni őket egy még szellősebb közegbe, hogy mindenképpen elkerüljem a gyökereik rothadását.


Szőllősi Vivien

Hatalmas izgalommal vágtam bele a versenybe, bár bevallom pár hónapja ismerkedem a szoba növényekkel előtte hihetetlen, de az agglegény pálmán kívül egy virágunk sem volt…

A legijesztőbb számomra a gyökereztetés folyamata volt, azt sem tudtam hogyan fogjak bele. A perlit vált be, és a fény együttes “ereje”. 

Eleinte míg a harmadik gyermekem nem kezdett el szó szerint mindenhova kúszni-mászni, addig lent voltak a növényeim az üveg falak előtt, amit imádtak. A másik két gyermekem már óvodás korúak, ők és a két kutya sosem nyúlt eddig hozzájuk, viszont így az emeleti ablakokba kellett át tennem őket. Az ősz és ez is úgy vettem észre megviselte őket. 

A "Jacklyn" megérkezése után 2 levelet is lehullajtott, nagyon elszomorodtam, de aztán jött egy új, és emiatt úgy gondolom, hogy a szállitás lehetett a hibás. 

Látva a többiek beszámolóját és képeit össze kell kapnom magam. 

Nagyon köszönjük a szuper első körös beszámolókat! Januárban folytatjuk! 😊
Kövessétek Instagram és Tiktok oldalunk is, hogy mindig elsőkézből értesüljetek legújabb cikkjeinkről és informatív videóinkról!

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni