Növénynevelő kihívás - beszámolók, 4. rész

Elérkeztünk a Növénynevelő kihívásunk idei utolsó blogbejegyzéséhez. A téli időszak sokféle kihívást rejt magában - lássuk, versenyzőink hogyan küzdöttek meg velük.

Ha érdekelnek az előző bejegyzések is, itt tudod őket elolvasni: Növénynevelő kihívás - versenyzők, Növénynevelő kihívás - beszámolók, 1. rész, Növénynevelő kihívás - beszámolók, 2. rész, Növénynevelő kihívás - beszámolók, 3. rész

 Bagi Csilla

És elérkezett a bűvös negyedik beszámoló ideje…

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én imádom azt az érzést, amikor semmi sem a papírforma szerint történik – jelen esetben ezt teljes mértékben elégedett hangnemben jegyezném meg. Bár előzőleg azt jósoltam, hogy stagnálás fog következni, amolyan téli „kriptahangulat”, de meglepő módon semmi sem alakult a korábban tett, mondhatni kissé lelombozó kijelentéseim szerint - szerencsére.

1. Dotti, a begónia: csak a hecc kedvéért megmértem a magasságát. Egyszerűen elképesztő, hogy az induláskori kb. 10 cm-es méretéhez képest közel hatszoros magasságnál járunk. Széltében már nem is merem megközelíteni a mérőszalaggal. Nem csekély méretbeli növekedése viszont azzal járt, hogy költöznie kellett. A korábbi helye most már szűkössé vált számára, a tél beálltával ráadásul sokkal kevesebb fény érte volna ott (a kezdetektől fogva egy keleti fekvésű, kisebb méretű ablakban tartózkodott), ezért úgy döntöttem, hogy egy délre néző ablakpárkányra költöztetem, oda ahol jelenleg Sámson is tanyázik. Bár elméletben bírni fogja a kicsivel alacsonyabb hőmérsékletet is, és szerintem a megszokottnál magasabb páratartalommal sem lesz semmi gondja, de azért figyelni fogom a viselkedését. Itt azért csak több a hely, és a napsütéses napokon akár több órán keresztül is érheti őt a közvetlen napfény. Ami a helyet illeti, szüksége is lesz rá, mert az oldalsó szárain és a tövénél is újabb hajtásokat véltem felfedezni, ráadásul úgy néz ki, hogy ismét virágba fog borulni. Az új hajtások méretükben egyelőre még kisebbek, de visszatekintve az elmúlt közel nyolc hónapra, nem csodálkoznék azon, ha hamar karóznom kellene – ismét. Az biztos, hogy igencsak próbára teszi a kézügyességemet, meg persze egyúttal az idegrendszeremet is, de mit tehetnék… egyszerűen megállíthatatlan.

 

2. Sámson, a borsóka: elképzelésem sincs arról, hogy mi érhette, de hirtelen - szinte napról napra - megbuggyant. Tudom, nem túl tudományos kifejezés, de tényleg nem tudok ennél szemléletesebb jelzőt használni arra, amit mostanában művel. Eddig sem volt semmi kivetnivaló a növekedésében, de mintha a hűvösebb idő beköszöntével teljesen megbolondult volna. A korábbi hosszú száracskáin, melyeket eddig lazán lefelé lógatott, elkezdett külön hajtásokat hozni és mire feleszméltem, már teljesen be is terítette a cserepét. Ennél a pontnál azért megjegyezném, hogy alkalmaztam nála egy kis földpótlást oly módon, hogy egy finomabb, leheletnyi rétegben a borsókák közé kaktuszföldet szórtam, ami valószínűleg betakarhatta a földfelszínen futó száracskákat is, lehetőséget adva azok legyökerezéséhez. Lassan már nem lehet mást látni, csak a keszekusza hálózatot, amin megállíthatatlanul növekednek azok a helyes kis bogyócskák. Ha tippelnem kellene mégis azt mondanám, hogy Sámson bizony jobban szereti a hűvösebb hőmérsékletet, amolyan „tél” típus lehet, és - miután az ablakok zárva vannak és jelenleg egy fűtetlen előszobában közvetlen a fürdőszoba mellett tanyázik - talán a kissé megnövekedett páratartalmat is (azért itt a leghidegebb hónapokban sem megy 16 fok alá a hőmérséklet). Ez már csak azért is érdekes, mert valahol azt olvastam, hogy az Ő esetében vigyázni kell az extrém magas páratartalommal, mert a borsókái közé szorult nedvesebb levegő, vagyis inkább a pára lecsapódása könnyen vezethet rothadáshoz. Erre tessék, ez történik. Felrúgja az összes szabályt és még mindig megállíthatatlanul mászik kifelé a cserepéből. Nem lennék meglepődve, ha egyszer hazaérvén a lakás egy távolabbi részében találnám meg, éppen szökés közben.

 

3. Tootsie, a futóka: akarom mondani Tootsie-k a futókák (többesszámban), ugyanis sikerült a szaporítás. A „nyiszálás” után röpke másfél-két hét elteltével már elég hosszú gyökeret eresztett ahhoz, hogy helyet is foglalhasson drága „mamája” mellett. Hihetetlen, hogy tulajdonképpen egy olló, egy pohár csapvíz és egy jó adag ima kellett ahhoz, hogy egy új növény születhessen. Olyannak éreztem magam, mint Victor Frankenstein, aki „életet adott” az Ő kis teremtményének. Csakhogy a rémtörténettel ellentétben ez inkább egy tündérmesével hasonlatos, mert az új növényke a beültetés után rögvest a fejlődés útjára lépett. Elkezdett leveleket hozni, éppen hogy nem szárnyalta túl mamáját, ugyanis az eredeti és utánozhatatlan Tootsie a nyisszantás helyén három ponton is elkezdett levélhajtásokat növeszteni. Erre aztán tényleg nem számítottam, mármint hogy egy ilyen drasztikus beavatkozás után még lesz kedve villantani valami meglepőt. A korábban felmerülő kérdésemre is elég hamar választ kaptam, mert az „utód” az anyjára ütött, mind mintában, mind pedig színezetben. Végső soron sikeresnek könyvelem el a kísérletet, mert a végeredmény teljes mértékben megfelel az azzal szemben támasztott elvárásaimnak. Itt azonban vissza is térnék az egyes számban történő hivatkozásra, mert bár így két növényem lett, mégis a továbbiakban egyként kívánom őket kezelni. Szóval Tootsie szép, kissé már tömöttebb, bokros növénnyé változott, pont olyanná, amilyennek látni szerettem volna. Elégedettségem jeléül kapott tőlem egy növényfuttató „alkalmatosságot” is, persze szükségessé is vált, mert megállíthatatlanul hozza csodás új leveleit, így hát kerítenem kellett valamit, amibe/amire a későbbiekben kapaszkodhat. Számomra végleg bebizonyosodott, hogy fantasztikus növény, pedig sokan unalmasnak találják - többek között én is ezt az álláspontot képviseltem -, de tulajdonképpen csak meg kellett neki adni arra a lehetőséget, hogy kibontakozhasson. Nos, én biztosan nem fogok a tündöklése útjába állni, ha lehet, akkor inkább segíteni fogom ebben, bár az igaz, hogy nem tervezek vele egyéb kísérletet, legalábbis mostanában biztosan nem, aztán ki tudja…

 

4. Myrtille, a calathea: még októberben egy kis földpótlásra volt szüksége, de ezen kívül nem csináltam vele semmit sem az elmúlt időszakban. Szerintem alapból Ő a legérzékenyebb a változásokra, sokkal inkább, mint bárki más, és miután nincs különösebb indokom arra, hogy a körülményein bármit is változtassak, inkább békén hagyom, nem piszkálom feleslegesen. A neki szánt víz mennyiségéből visszavettem egy kicsit, (bár még mindig figyelek a földjének nyirkosságára) a tápozást pedig teljesen elhagytam, hadd pihenjen egy kicsit. Fejlesztgesse csak a gyökereit, mert tudom, hogy az is szükséges ahhoz, hogy szép új levélkékkel ajándékozzon meg majd akkor, amikor Ő is úgy gondolja. Ezt bizony ki kell érdemelni, nem szabad túl magas elvárásokat támasztani vele szemben, pláne nem siettetni. A megváltozott fényviszonyok miatt kevesebb közvetlen fény éri, de úgy látom, hogy ez nem okoz túl sok zavart az életében. Nem is merem elmozdítani szeretett helyéről. Szép, egészséges, fiatal növényke, aki rendületlenül hozza csíkos kis leveleit, bár kissé lassabban, mint a társai, de legalább stabilan. Mondjuk a fentebb részletezett okokból kifolyólag nem is ijednék meg, ha egy kicsit megállna ebben a stádiumban, de azért még mindig repes a szívem, amikor meglep egy-egy új levélkével. Szerencsére ezt a jó szokását azért megtartotta, tél ide vagy oda. Felfedeztem egy harmadik „tövet”, ami tulajdonképpen a semmiből jelent meg, és most már határozottan állíthatom, hogy ebből bizony egy levélke készül kifejlődni.

 

 

A következő időszakra nem is merek semmit sem jósolni, talán felesleges is. Valószínűleg úgysem az fog történni, amit kifundálok, bárhogyan is próbálom a lépéseket kiszámolni, így hát inkább sodródom az árral és hagyom, hogy meglepjenek. Azért halkan megsúgnám, hogy hasonló sikertörténetekre vágyom, mint ahogyan korábban is, mert ezt eddig így nagyon élvezem. Ki gondolta volna, hogy ilyen jó móka tud lenni a növénynevelés, vagyis inkább annak a figyelemmel kísérése.

 

Valter Erika

 

A másik 3 növény valójában csak vegetál.

A begónia gyakorlatilag egyetlen levelet sem hozott. A virágok is eltűntek róla de él.

A calathea ellenben hozott egy szép új levelet. a meglévő viszont ismét bepöndörödött sajnos. Neki továbbra sem jó semmi, vele is a túlélésért küzdünk.

 

A borsóka végre picit magához tért, kigömbölyödtek a borsók, megnyúlt szárán új kis borsók fejlődtek, erre a nagy nézegetés közepette kiejtettem a kezemből ☹ Nem néz ki túl jól, de a kigömbölyödött borsók azért szépek. Továbbra is hagyom, hagy kapaszkodjon a pici gyökereivel, szívja fel a tápanyagot és nődögéljen szépen, de lassan.

 

 

Szőri Bence

Így, hogy sajnos nagyon megfogyatkozott növénykéim száma, újféle gondolatokba kezdtem. Ahogy láttam mindenki neveli szépen a növényeit, szerencsére több sikerrel mint én, de ez alkalmat ad egy új dolog kipróbálására. Sokféle praktikát és ötletet hallunk minden fronton a gyökereztetésre, és tudjuk, hogy a futóka elég könnyen gyökeresedik. De melyik lehet a legeredményesebb módszer? Erre a kérdésre próbálok választ kapni az elkövetkező kísérletemmel. Egyetlen megmaradt futókámból levágtam 4 db két nóduszos darabot és ezeket próbálom különböző módszerekkel gyökerezésre bírni. A négyféle módszer: vízben az ablakpárkányon, vízben a radiátoron (hogy melegebb legyen a víz, van aki erre esküszik), perlitben és gyökereztető hormonnal földbe dugva. Remélem ezzel több sikerem lesz, mint a többi növénnyel.

 

 

Papp Edit

Nagyon gyorsan eljött ennek a beszámolónak az ideje, sajnos nem sok minden történt az elmúlt időszakban. Ahogy csökken a fény, a hőmérséklet, a növények is visszavettek a fejlődés üteméből. Igyekszem figyelni az öntözésre, nehogy bajuk legyen.  

A Borsóka: illetve mindkét borsókák, örömömre még mindig jól vannak. A déli ablakban fejlődnek legjobban, szép hosszú hajtásokat hoztak. Nem tudom életképes-e külön a kisebb növény, mert még mindig együtt mozgatom őket, még mindig nem merem elvágni a „köldökzsinórt”. Alulról kapnak egy kevés vizet, szépen felszívják a gyökerek. Szerintem most ez a pici növény mutatta a legnagyobb fejlődést.  

 

A Calathea: az előző beszámoló előtt ültettem át. Az elmúlt időszakot átaludta, és azóta sem képes legalább egy levélkét produkálni. Tudom, hogy ebben az időszakban, kevés fény, alacsonyabb hőmérséklet, lelassul a növekedés, de jelenleg inkább azt mondanám stagnál. Abban bízom, hogy a levélvég száradása ellenére megtartja a leveleit és megússzuk ezt az idegesítő tétlenséget.  

 

A Begónia: minden gond nélkül sikerült átültetni. Szegényke égig érő paszulynak képzeli magát, turbó fokozaton elkezdett nőni, így egy kicsit megnyúlt. Jobban szerettem volna, ha szépen tovább bokrosodik. Egyébként minden rendben van, csak kezd olyan lenni, mintha fordítva dugták volna a cserépbe. 

A Futóka, avagy a csodaszép Marble Queen: szépen növöget, bár már ő is téli üzemmódra kapcsolt. Nála is igyekszem figyelni az öntözésre. Imádom ezt a növényt, mert vele tudok legjobban kommunikálni. Rajta látom egyből, ha szomjas. Megvastagodott a szára és kezd egy kicsit kapaszkodni a kókuszkaróba. Igazán hálás növény, szép mintás leveleket hoz. 

 

Ez a tél még el sem kezdődött, de már azt érzem, hogy nagyon hosszú lesz. Remélem túléljük, bizakodó vagyok.   

 

Horváth Lilla

Beköszöntött az ősz, a november, aminek szerintem mindenki érzi a hatását. A legutóbbi beszámoló óta eltelt időszakban rendesen megküzdöttünk a hideggel. Hetekig tartó 18 fok után, mostanra sikerült nagyjából 19-20 fokra felkúsznia a hőmérsékletnek. Azt hiszem, ez egy vállalható helyzet embernek és növénynek egyaránt a télre.

Bizakodó is vagyok bizonyos szempontból, mert az eddigi időszakot többségében jól bírták a gondviseltek. Tudjátok van az a pillanat, amikor hirtelen összekapja magát egy növény, ami elsőre még nem látszik rajta, nem hoz új levelet, nem nő, de azért te már érzed, hogy most végre jobban van. Kicsit azt hiszem ebben a fázisban vagyunk. 

Erre talán a legjobb példa a futóka. Meg is néztem a harmadik beszámolót, azóta ugyan csak egy levelet hozott mégis mintha nagyobb lenne. Büszkébben kúszik előre. 

 A legnagyobb kihívást a begónia jelentette eddig, sehogy sem tudtam életre bírni. Az nálam csak egy szobor, se előre se hátra nem mozdulunk. Azt hiszem hozott új levelet, de közben el is száradt, úgyhogy az állás még mindig nulla. Viszont ez a levél most más. Bár lehet csak végső kétségbeesésemben látom így. Átraktam az ablakpárkányba, ami nem tudom hosszútávon mennyire lesz élhető számára, valószínűleg hidegebb is van ott, de nyilvánvalóan több a fény.

 

A többségében jól bírás alól a borsóka a kivétel. A sikersztorimból mára gyászmenet lett. A napokban vettem észre katasztrófális állapotát. Kiszáradásra gyanakszom, de még nem vagyok benne biztos. Nehéz megállapítanom, hogy az adott probléma a kiszáradás vagy a rothadás. Mondjuk nálam jelentősen gyakoribb az előbbi, és ennek is porszáraz volt a földje mikor észrevettem. A kérdőjel azért is van bennem, mert egyelőre az első számú járható utat választottam, ami ilyenkor javallot. Aludjon az ember párat, hátha egy nap úgy kel fel, hogy ez az egész meg sem történt. Egyenlőre még nem vált be, de reménykedem.

Végül pedig a calatheáról pár szó. Megkapta az ugyan nem sokkal nagyobb, de zárható kis üvegcséjét. Azt kell mondjam sokkal erősebbek és egészségesebbek a levelei. Öntözéskor szoktam egy fél-egy napra lezárni, akkor bepárásodik teljesen az üveg, majd kinyitom. Illetve mivel az üveg alja domború, így a szélén lévő agyaggolyókra könnyen tudok vizet locsolni, anélkül hogy a növény maga vízben állna. Valószínűleg a következő időszakban sem fog még megötszöröződni a nagysága, de annak örülök, hogy a levelei se nem száradnak, se nem pöndörödnek.

 

 

Jöjjön hát a tél, mi készen állunk.

 

Knausz Melitta