Tavaszi akció: 15% kedvezmény. Kattints a részletekért!

Növénynevelő kihívás - beszámolók, 5. rész

Új év, új kihívások! Tavaly meghirdetett növénynevelő kihívásunk első idei bejegyzéséhez érkeztünk. 

Ha érdekelnek az előző bejegyzések is, itt tudod őket elolvasni: Növénynevelő kihívás - versenyzőkNövénynevelő kihívás - beszámolók, 1. részNövénynevelő kihívás - beszámolók, 2. részNövénynevelő kihívás - beszámolók, 3. rész, Növénynevelő kihívás - beszámolók, 4. rész

 

Bagi Csilla

Elérkezett az ötödik beszámoló ideje, már igencsak közeledünk a vége felé…

Tél ide vagy oda, amilyen ijesztőnek tűnt elsőre a gondolat, hogy mennyire szélsőségesek is lehetnek a körülmények, most annál nagyobb megnyugvást nyújt az a tény, hogy mennyire alkalmazkodó növényekről is van szó, mert egy pillanatra sem billenti ki őket semmi sem a megszokott kis életritmusukból. Kimondottan örömteli érzés, hogy sikerül őket egészségesen tartani és elősegíteni a tündöklésüket, és hogy ennek - ha csak segítői szinten is - közvetlen részese lehetek. Bárcsak vissza tudnák adni azt a fényképek, amit én nap mint nap láthatok…

 

Dotti, a begónia: csak egy kérdésem lenne hozzá: ”Hova Dotti, mégis hova?”. Nem elég, hogy lassan az összes levelénél hozza az újabbnál újabb hajtásokat, azoknál pedig számos helyen megjelentek a kis virágkezdemények is, nemrégiben felfedeztem egy, a földből szabadon kinövő - egyelőre fogalmazzunk úgy, hogy - „valamit”. Először azt hittem, hogy az egyik levelét sikerült lepottyantania, de még szerencse, hogy nem próbáltam meg azonnal felmarkolni, mert amikor közelebbről is megvizsgáltam kiderült, hogy egy új sarjhajtás készülődik kifejlődni egyenesen a gyökérzetéből. Eddig is meglehetősen sokkoló volt a fejlődése, nem is említve azt a rengeteg virágot, amivel ez idáig megajándékozott, de neki muszáj volt még ezekre is rákontráznia és tovább produkálnia magát. Szám szerint ezzel együtt már hat szárral és megszámlálhatatlan levéllel rendelkezik, szóval végleg eldőlt az átültetés kérdése, bár nagyon ágáltam ellene. A korábbi támasztékok (nem tudom mit is gondolhattam annak idején az orchidea karókkal, vagyis inkább pálcákkal) nem tudták volna hosszú távon megtartani a szárakat, meg azt a rengeteg levelet, úgyhogy muszáj volt erősebb karókat szereznem, és egy nagyobb cserépbe ültetnem, ami mind Dottit, mind pedig a kiegészítőit képes lesz stabilan tartani. Télen nem szokás növényeket átültetni, de a szükség bizony nagy úr. Szóval az egyik reggelen erőt vettem magamon és a konyha közepén (nem pont a legideálisabb helyszín, de a kinti alacsony hőmérséklet miatt nem mertem megkockáztatni, hogy megfázzon) belefogtam az átültetésbe, ami egyben az újra karózásával is járt. Eddig úgy néz ki, hogy sikerült sérülésmentesen megoldani (sem szár, sem levél, sem gyökérzet nem szenvedett kárt, és hát tény, hogy még én is egyben vagyok), de ki tudja, hogy őnagysága milyen próbák elé fog még állítani. Érdekes, hogy magától levelet eddig még nem dobott le, egyetlen kivétellel, de azt is csak azért, mert az egyik fényképezés során kissé ormótlanul sikerült arrébb toszogatnom, hogy megfelelő képet tudjak róla készíteni. Mondhatni járulékos veszteség érte, hát bosszúból onnan növeszti a leveleket, ahonnan csak tudja, és Ő bizony nem az a mimóza fajta, szégyenlősségnek még csak halvány jelét sem mutatja. Egyértelműen főnök típus, nincs közöttünk helye még csak látszólagos hatalmi vitának sem. Egyébként nem is mernék szembe szállni vele, mindenki jobban jár, ha hagyom, hogy azt tegye, amit csak akar. Most már meg van minden lehetősége és eszköze ahhoz, hogy ténylegesen is a fejemre nőjön, és nem csak átvitt értelemben… Egyszerűen csak imádom, mint egy vérbeli rajongó, egy amolyan Dotti „fan”, mert egy valóságos rocksztár lett a szememben, és hát lássuk be, adott körülmények között a napsütés bizony festőien magasztos megjelenést kölcsönöz neki.

 

Sámson, a borsóka: talán ihletet nyerhetett Dotti ámokfutásából, így vele is újra „foglalkoznom” kellett. Az emelvénye már elég korán kevésnek bizonyult, mert akárhogyan is tekergettem a lelógó lábacskáit, féltettem egy végzetes amputációtól, vagyis hogy sikerül leszakítanom valamelyiket - ha éppen nem mindegyiket -, ezért még magasabbra kellett őt helyeznem. Persze azonnal láttam, hogy ez csak rövid ideig lesz képes megoldani a helyzetet, de úgy voltam vele, hogy a következő lépést ráérek majd akkor kitalálni, amikor szükségessé válik. Szerencsére nála nem jelent problémát az átültetés, nincs rá szüksége, mert éppen elég nagy cserepe van, viszont vertikális fronton már más a helyzet. A legtöbb helyen csüngve tartják (persze nem is véletlenül), de nekem csak azért is a bonyolultabb megoldás tetszett meg, hogy mégiscsak állnia kellene valamin. Onnan is tudná „lóbálni a lábát”, és alapból nem is lenne ezzel semmi probléma sem, de akár csüng, akár áll valamin, nem éri mindenhol egyenletes fény a lelógó „alkatrészeit”, úgyhogy bármelyik megoldást is választom, rendszerint forgatnom kell majd. Szerencsére ez viszonylag könnyen kivitelezhető, nem számít lehetetlen küldetésnek, tulajdonképpen eddig is ezt tettem. Szóval kinéztem neki egy egyszerű kis fémállványt. Kisebb anyagi invesztálásba még nem halt bele senki sem, ahogyan én sem. Ideje volt, hogy kimutassam feléje nagyra becsülésemet és hálámat - természetesen erre teljes mértékben rá is szolgált -, és azt hiszem, hogy meg is találtam hozzá a megfelelő darabot. Persze a puding próbája az evés, és az első emelvénnyel már így is nagy szerencsém volt, reméltem, hogy ezzel is az lesz. Hazahoztam és ráhelyeztem. Bár most sikerült egy picivel elszámolnom magamat, de tulajdonképpen ráfért cserepestül, és mondhatom, meglepően jól mutat. Így már nem, vagyis egyelőre még nem érnek le a lábacskái, de már előre tudom, hogy idővel újabb magaslatokra kell majd őt helyeznem. Azt már meg sem merem említeni, hogy a lelógó részein derékszögben megjelent pár új száracska is, amiken szintén borsókákat véltem felfedezni. Sámson a szélrózsa minden irányába elkezdett terjeszkedni, legalábbis a gravitációval éppen ellentétesen próbál nyújtózkodni. Egyszerűen elképesztő, mert úgy látszik, azon ügyeskedik, hogy még a fizika törvényeit is meghazudtolja. Szóval az rendben van, hogy segítem a hosszanti növekedésében, de mit kezdjek azzal, amit széltében kíván művelni?

 

Tootsie, a futóka: továbbra is rendületlenül hozza azokat a gyönyörű mintás leveleit, nem lehet rá semmilyen panaszom sem, viszont úgy tűnt, hogy új megoldandó feladatom fog adódni, mégpedig a kötözés kérdése. Most már elérte azt a szintet/méretet, hogy valahogy mégiscsak rögzítenem kellene a támasztékához. Más növények esetében rendszerint hagytam, hogy magától tekeredjen, vagy amolyan kis fogas hajcsattal próbáltam odafogatni valamihez, de Tootsie esetében egyik eset sem lenne túl ideális, számára kedvezőbb, ha egy puhább anyaggal van a támasztékához kötözve, mintsem egy kemény műanyagból készült hegyes tárggyal, ami könnyedén megsértheti, vagy akár át is szúrhatja növényi részeit. Az orchideák virágzó szárainál egyébként tökéletes megoldás, de Tootsie száracskái bizony gyengébbek, puhábbak. Ekkor villant be egy kissé - talán - szokatlan megoldás… a villanyvezeték. Ez elég vékonynak bizonyul, kívül a szigetelés miatt puhább, még belül fémhuzalból van, így könnyen hajlítható, és egy csípőfogóval bármekkora méretre vágható mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül. Valószínűleg minden férfi sírva röhögne fel ennek az olvasása nyomán, de érdemes kipróbálni, mert tökéletesen alkalmazható, méghozzá olyannyira, hogy Dottit is ezzel próbálom vezetgetni. Ha már két különböző habitusú növény esetében is jó szolgálatot tesz, akkor ez egy jó alternatíva lehet a kötözés terén. Jelen esetben csak arra kellett figyelnem, hogy megvárjam azt a pontot, amikor Tootsie már teljes mértékben kibontotta az új levélkéit. Ha hamarabb próbálom lekötözni, akkor azt kockáztatom, hogy megnyomorítom az új levelet, mert nem tudná teljes terjedelmében kibontani azt, ezért deformálttá válna. Egyébként sem kell elsietni a dolgot, bőven ráér az ember akkor kötözni, amikor már egyértelműen meg tudja különböztetni az összecsavarodott levélrészt a keményebb, kissé fásabb szárrésztől, így a levelek épen maradnak, Tootsie pedig – kisebb ráhatással ugyan – szépen körbe tudja majd futni a támasztékát.

 

Myrtille, a calathea: továbbra sem hatja meg különösebben a tél, bár korábban valami olyasmit olvastam, hogy a hideg vagy legalábbis a megszokottnál hűvösebb föld visszatarthatja a fejlődésben. Keleti fekvésű ablakban, kiváltképpen, hogy közel helyezkedik el az ablak üvegfelületéhez, és hát a napsugarak sem melegítenek már rajta túl sokat (pláne, hogy most már közvetlenül nem is érik őt) esélyes lehet, hogy közvetlen környezete túlságosan hűvössé válik, de úgy látom, hogy az olvasottakhoz képest még melegnek számíthat a földje, mert a leveleit azóta is rendületlenül hozza, vagyis jelenleg még fejlődésben van. Minden esetre a locsolóvizén annyit változtattam - amit eddig még sosem próbáltam ki, de ezt is olvastam valahol -, hogy igyekszem azt szobahőmérsékletűre melegíteni. Semmi extra produkcióra nem kell gondolni, mert továbbra is sima csapvizet kap, csak most fele arányban hideg, fele arányban pedig meleg vizet engedek a locsolókannába. Ezt mondjuk úgy is meg lehetne oldani, hogy a locsolóba engedett vizet hagyjuk állni pár órát, amig fel nem veszi a megfelelő hőmérsékletet. Korábban sosem figyeltem arra, hogy milyen hőmérsékletű a locsolóvíz, sőt úgy gondoltam, hogy nyáron kimondottam jót tesz a növényeknek a hideg. Szerencsére itt nagyon jó minőségű a víz, vagyis meglehetősen lágy, és hát az eddigi tapasztalataim is azt mutatják, hogy a növényeim szeretik. Kiengedés közben kicsit lögybölni is szoktam, hogy a fertőtlenítéshez használt kémiai anyagok gáz formájában könnyebben távozhassanak belőle, de valószínűleg erre sem lenne szükség, csak az én lelkivilágomat nyugtatja meg, ha plusz egy-két mozdulattal még „megbűvölöm” a vizet öntözés előtt. Egy próbát mindenféleképpen megér, mert ezzel biztosan nem fogok senkinek sem ártani. Itt azért hangsúlyoznám, hogy langyos vízről van szó, nem melegről. Visszatérve Myrtille-re, a mostani állás az alábbi: két levél mínusz, kettő levél plusz, vagyis jelenleg egálban vagyunk. Nos, a veszteség miatt azért nem estem kétségbe, mert matematikailag jól állunk így is, nekem egyelőre megfelel ez a statisztika, és hát az elvesztett levélkék már kezdetektől fogva Myrtille részei voltak, valószínűleg ideje volt már megválnunk tőlük. Viszont az újonnan hozott levélkék egyre nagyobbak, ezek már nem kezdetleges kis babalevelek, hanem életerős jövevények. Ami miatt még is kisebb aggodalom fogott el, az egy újfajta probléma megjelenése. Bár nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy nagy gondot jelenthet, de azért jobb odafigyelni rá. Az alacsonyabb hőmérséklet és a páradús környezet (még mindig vizestálkák és növények veszik körül) következtében kisebb foltokban fehér színű penész jelent meg a földjének felszínén. Ehhez persze én is nagyban hozzájárultam, hiszen állandóan nyirkosan tartom a földjét, nincs ideje kiszáradni, közvetlen napfény sem éri, így hát esélyes volt, hogy idővel kialakulhat rajta egy kis penész. Mielőtt még bármilyen vegyszerrel nekiestem volna, inkább manuálisan próbáltam eltávolítani. Kézzel kicsit megturkáltam és leszedegettem a penészes réteget, azóta pedig időközönként meglazítom egy villával a földje felszínét (mindezt igyekszem nagyon finoman és óvatosan véghez vinni). Mondhatni meglevegőztetem, haddszellőzzönegy kicsit. Eddig úgy tűnik, hogy ezzel a módszerrel sikerül megakadályozni a penészedés folyamatát, remélem tartós megoldásnak bizonyul, mert nagyon nem szeretnék vegyszereket használni, ha lehet leginkább semmilyen formában sem.

 

Az eltelt két hónapot összegezve: Dotti tombol, Sámson a határokat feszegeti, Myrtille élénkebb mint valaha, Tootsie pedig versenyt fut. Ami viszont igazán jellemzi mindannyiukat, hogy egyszerűen megállíthatatlanok. Én pedig továbbra is rendkívül élvezem kiváltságos helyzetemet, hogy minden egyes nap részese lehetek az egésznek.

Valter Erika

Sajnos sok jóról nem tudok beszámolni. Borsókát és a pöttyös levelű begóniát elveszítettük.
Szerintem a begóniával és a borsókával is az lehetett a baj, hogy nem bírják a magas páratartalmat. Nekem főleg kontyvirág félék vannak itthon, ezért ahol éltek, ott 60-70 % körüli a páratartalom és úgy láttam a begónia levei elrothadtak. A borsóka viszont gyakorlatilag összeszikkadt, nem tudom, mi
baja lehetett. Nagyon sajnálom, mert mindkettő nagyon impozáns, szerettem volna szép sűrű borsókát és hatalmas levelű begóniát nevelni. Hát nem sikerült. Szomorú vagyok miattuk.
Az epipremnum továbbra is gyönyörűen fejlődik, világos, 60-70 %-os páratartalmú helyen él, újabb 4,5 új levelet hozott nekem, sőt a támaszték miatt továbbra is szép nagyra nőnek a levelei.


A calatheaval sem vagyunk nagyon kibékülve. Nagyon lassan fejlődik. Most is hozott egy szép új levelet, a meglévő viszont ismét bepöndörödött sajnos. Neki továbbra sem jó semmi, vele is a túlélésért küzdünk.

 

Szőri Bence

Gyökereztetős kísérletem kezdete óta eltelt több mint két hónap, lássuk hol tartanak a vágatok most... 
Kezdeném a legsikertelenebbel, a gyökereztető hormonba mártott majd nedves földbe dugott darabbal. Ezen végig rajta volt a pára benntartása céljából a kis búra. Nagyjából másfél hónapig semmilyen változást nem mutatott, ám utána elkezdett sárgulni, majd barnulni az egy szem levele. Mostanra szinte teljesen elbarnult. Gyökereket nem látni, legalábbis a cserép aljára még nem értek le.
Harmadik helyezettünk a radiátoron vízben lévő darab. Gyökeret nem hozott, és elkezdett sárgulni a levele, ám ez hoz mellette egy kis újat is. Sajnos ő nem tudott annyi fényt kapni mint társai az elhelyezkedéséből adódóan, valószínűleg ez is befolyásoló tényező volt.

Második helyezett a sima vízben lévő példány, aki két hónap alatt négy gyökeret is indított és egy teljesen új nagyméretű levelet is kinevelt. Közelről megnézve látszik, hogy egy újabb levélkezdemény van kialakulóban. Ez a vágat alapesetben is két leveles csúcsvágat volt, úgyhogy jó esélyekkel indult.

 

 

A dobogó legfelső fokára pedig a perlitben növekedő vágat került fel. Ő az elmúlt két hónapban szintén nevelt egy szép levelet, és gyökerei hihetetlen gyorsasággal nőnek. Mostanra behálózták az egész közeget, ő már nyugodt szívvel ültethető lenne földbe.

 

Kíváncsi vagyok milyen fejlemények lesznek a következő hónapokban.

Knausz Melitta

 A begonia hosszú hónapok után a tél végére abbahagyta a virágzást, és újra a leveleken van a fókusz.

A calathea viszont téli álmot alszik, nem igazán tudok változásról beszámolni, de az is igaz, hogy nem a legfényesebb helyen tartom jelenleg.

 

 

A futóka újabb gyönyörű foltos levéllel örvendeztettet meg, tavasszal már akár egy kisebb karót is kaphat, amire felmászhat nagyobb levelekért.

A Senecio szépen növöget, feltekerve tartom az ablakban, így jobban éri mindenhol a fény. Meg is lett az eredménye. A téli kevesebb fény mellett is rengeteg új bogyót növesztett, és több helyen el is ágazott. Tavasszal talán át is ültetem majd, de az elmúlt 10 hónapban nem mertem, nehogy utána a túlöntözés áldozata legyen.

 

 

Most már közeledve az egy év végéhez bízom benne, hogy mind a négy növény tovább díszíti az itthoni kollekciót.

Papp Edit

A Borsóka: még mindig sziámi, nem merem megmozdítani se a cserepeket, nemhogy szétválasztani. Esetükben semmit nem változtattam, sem a helyen, sem az öntözésen. Megpróbáltam standardizálni a feltételeket, eddig bejött. Úgy látszik szépen, egyenletesen fejlődik.  

 

A Calathea: kicsit alszik, kicsit száradnak a levélvégek, kicsit olyan semmilyen. Sajnos, nem viszi túlzásba a növekedést. De a jó hír, hogy volt némi atka gondom néhány növénynél és tudom a Calatheákat imádják a kis szemetek, ennek ellenére még megúsztuk a megbetegedést. Ez a téli kevés fény gondolom nem tesz jót neki, így közelebb tettem a déli ablakhoz, hátha egy kicsit beindul.  

 

 

A Begónia: az átültetés óta folyamatosan nő, és nő, és nő. Már cserélgetem mellette a pálcákat, mert nem tudja megtartani magát. Nekidöntöttem az oszlopnak és észrevettem, hogy végre elkezdett oldalra is hajtást hozni. Szerintem a következő beszámolóra, már egy bokrosabb képet tudok produkálni. Egyáltalán nem kap tápoldatot, ritkán kap egy kis vizet, félek nehogy túlöntözzem.  

 

 

A Futóka avagy a csodaszép Marble Queen: egy igazi barát, akire mindig és mindenhol lehet számítani. Lehet az iroda, üvegház, konyha vagy lépcsőház, ez a kis növény mindig tud alkalmazkodni. Mindig a legjobb formáját próbálja nyújtani, adott körülmények közt is a legjobbat hozza ki magából. Már teljesen belekapaszkodott a karóba és a végére is ért. Hagyom és gondolom megindul majd lefelé, úgy is nagyon mutatós lesz.  

Nagyon várom a tavaszt, akkor szeretném átültetni a növényeket. Aztán reményeim szerint újra beindulnak növekedésben.   

Horváth Lilla

A múltkori reménykeltő eredmények után, sajnos most elég gyászosra fordult a helyzet. Négy növényből kettő maradt meg. 

A borsókánál kiderült, hogy a gyökere rohadt ki. Szétszedtem, levagdostam a még ép részeket, hátha azokat ki tudom gyökereztetni. 

A calathea szépen növekedett, jól érezte magát. Sajnos azonban az ünnepek alatti rohangálásnak mindkettő áldozata lett. Teljesen kiszáradt ez is, és a borsóka is. Bár abban biztos vagyok, hogy az üveges módszer jót tett neki, és a borsóka is menthető lett volna egy nyugodtabb időszakban, ám erre most már bizonyítékom nincs. 

A begónia és a futóka most eléggé stagnálnak. A mi lakásunkban azért eléggé sokszor 16-18 fok volt az utóbbi időben, úgyhogy abszolút téli üzemmódban vannak. Így viszont már csak rajtuk van a fókusz, úgyhogy remélhetőleg jobb sorsuk lesz.

Köszönjük a versenyzőknek az újabb szuper beszámolókat. Kitartást mindenkinek, hamarosan tényleg itt a tavasz 🌞

Kövessétek Instagram és Tiktok oldalunk is, hogy mindig elsőkézből értesüljetek legújabb cikkjeinkről és informatív vidóinkról! 

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni