24% kedvezmény! Részletek a főoldalon!

Növénynevelő kihívás - beszámolók, utolsó rész

🌱🌱🌱

 

Hihetetlen, de máris eltelt egy év. Tavaly növénynevelő kihívást hirdettünk, a verseny pedig lezárult. A négy apró növénykéből sokan felcseperedtek már. Nagyon köszönjük az eddigi beszámolókat és fotó-dokumentációkat, reméljük más is sok tapasztalattal gazdagodott az olvasásukkor!

Ha érdekelnek az előző bejegyzések is, itt tudod őket elolvasni: Növénynevelő kihívás - versenyzőkNövénynevelő kihívás - beszámolók, 1. részNövénynevelő kihívás - beszámolók, 2. részNövénynevelő kihívás - beszámolók, 3. rész, Növénynevelő kihívás - beszámolók, 4. rész, Növénynevelő kihívás - beszámolók, 5. rész

Valter Erika

Az utolsó beszámolóra az epipremnum gyönyörű levéllel lepett meg. Reméltem már a kihívás elején is, hogy vele jó lesz a viszonyunk, de hogy ekkorát nő és ilyen változatos mintázattal és színekkel örvendeztet meg arra nem is gondoltam. N’Joy-om, Neonom és a golden photos már volt a gyűjteményemben így nagyon örültem, hogy pont egy márványos volt a meglepetés növény. Ő lett a
nagy kedvenc. Gyönyörű.


A calathea nagyon lassan fejlődik továbbra is. Most is hozott egy szép új levelet, a bepöndörödöttek elszáradtak, lehet, hogy kezdi kitölteni a cserepét és végre megemberesedik.


Nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ebben az izgalmas kihívásban. Sokat tanultunk belőle.

Szőri Bence

Az utolsó etapban a gyökerező futókáimat nevelgettem, mostanra szép növények cseperedtek belőlük. Sajnos a meleg vizes és a simán földben nevelt is tönkrement gyökereztetés közben, így két nyertest hirdetnék: a sima vizest, valamint a perlitest. Külön figyelemreméltó, hogy mekkora különbség van a kettő fejlődése között. Míg a simán vízben lévő növesztett ugyan gyökeret, de nem olyan nagyot, addig a perlit+ víz kombináció sokkal jobbnak bizonyult a gyökér szempontjából. Növekedés és levelek szempontjából viszont pont ellentétes az eredmény. A sima vizes változat szépen hozta a leveleket folyamatosan, a perlites viszont csak hébe-hóba hozott levelet, látszik, hogy egyértelműen a gyökér nevelésre koncentrált. Ezennel vége a történetemnek, gratulálok a többieknek akik gyönyörű növényeket neveltek az apróságokból az elmúlt év alatt. 

 

Knausz Melitta

Gyorsan eltelt az egy éves növénynevelő kihívás. Én igazából egy fő célt tűztem csak ki, hogy életben maradjon mind a négy növény a végéig. Ebből kifolyólag nem voltak nagy átültetések, inkább biztosra mentem. Körülbelül a duplájukra nőttek, mindegyik szerencsésen él és virul, így én sikeresnek éreztem a kihívást.

Az egyik kedvencem az Epipremnum volt, szeretem nézni a márványos mintát az új leveleken, és igazán egyszerű a tartása is.

 

 

A Calathea kicsit szomjas volt a fotózás idején, de alapvetően a "hisztis Calathea"-k legendával ellentétben kis mérete ellenére túlélt még egy tripsz támadást is az elmúlt egy évben.

A Begonia szintén túlesett egy rövid tripsz fertőzésen, de már hónapok óta kigyógyult belőle. A formája egész sajátos lett, támaszték nélkül elindult a cserépből, lassan futónövénnyé alakul át. Ami pedig a legjobb volt, hogy az egy évből legalább felet virágzott is.

 

 

Ahogy korábban említettem, a Senecio volt a legnagyobb félelmem, miután egy rokonát túlöntöztem. A pozsgásokkal kevesebb szerencsém volt eddig általánosságban. Legnagyobb meglepetésemre az egyik kedvencem lett. A kép erejéig kibontottam a szálakat, de alapvetően feltekerve tartom az ablakban, hogy minden részét megfelelően érje a fény. Hiába hagytam apró cserépben, rengeteget nőtt, sok helyen hozott oldalhajtásokat is. 

 

 

Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy köszönjük a Tropical Home-nak a lehetőséget!

További sikerekben és tapasztalatban gazdag növénynevelést mindenkinek!

Papp Edit

 

A begónia: az átültetés nagyon jól sikerült. Azóta szinte az összes levelénél hozza az új hajtásokat, és megjelent már egy kicsi virág is. Sajnálom, hogy ez már nem lesz része a beszámolónak. Reményeim szerint –kiindulva az előzőből- csodálatos virágzásnak nézek elébe. Mivel nem volt még ilyen begóniám, azt mondhatnám könnyen tartható és nagyon hálás. HA megtaláljuk a helyet, amit szeret és biztosítjuk a neki tetsző körülményeket, szinte folyamatos virágzással örvendeztet meg bennünket. Érdekes számomra az, ahogyan elkezdett az „égig feltörni”: nem hozott több szárat, nem bokrosodott csak függőlegesen nőtt. Szerencsére, minimális támasztékkal erősen tartja magát. Aztán meglepett azzal, hogy közvetlenül a gyökereitől is hajtott egy nagy szárat, ami szinte már utolérte az ”anyaszárat”. Most úgy látom széltében is összeszedi egy kicsit magát.

 

Borsóka a másik meglepetésem. Emlékszem, mikor megkaptam tavaly a növényeket, kicsit megijedtem. Borsóka??? Na gondoltam, egyszer régen már próbálkoztam vele és mivel nem sikerült megszerettetnem magam, rövid kapcsolatunk végén a komposztálóban kötött ki. Sem az öntözés, sem az átültetés nem sikerült megfelelően és nagyon hamar elpusztult. Így a csomagot látva, átvillantak ezek a nem túl szép emlékek. Agyaltam, mit is kéne tenni. Úgy döntöttem, hogy rögtön „átvezetem” néhány hajtását egy másik cserépbe. Nem volt zökkenőmentes, nagyon izgultam nehogy letépjem a kicsi bogyókat, nehogy ledobjam a cserepet. Utólag jó döntésnek bizonyult, bár lehet a helyet találtam el, de az biztos, hogy jól érzi magát. Az egyik kedvencem lett, mert megbízhatóan fejlődik, bokrosodik. Egy kicsi szívfájdalmam, hogy még mindig nem mertem se szétválasztani, se összeültetni, így látványra nem túl esztétikus.

A futóka túlnőtte a karóját. Gondoltam visszavágom, de nem vitt rá az olló. Majd ültetek mellé inkább több tövet, és fel-le fogom futtatni. Hálás növény, nála tudtam a teendőket, pontosabban beletanultam. Szeretném megosztani veletek, hogy nagyon érzékeny a túlöntözésre. Szinte azonnal válaszol, felpuhult, sárguló levelekkel, amire az amatőr kertész még több vízzel reagál és máris megvan a baj. A gyökerek elrothadnak, aztán lehet darabolni, gyökereztetni, elölről kell kezdeni az egészet. Ez régen történt, de megtanultam egy életre, inkább szárazabban tartani, szomjaztatni kicsit, ezt jó szívvel ajánlom mindenkinek. Tehát, e tudás birtokában nem volt semmilyen gondunk az eltelt idő alatt. Azt kaptam, amit gondoltam, semmi meglepetés. Szép egyenletes növekedés, egyre nagyobb levelek és egy mutatós, boldog növény.

 Tavaly a növények átvételekor a másik riadalmam a calathea volt. Ezt a népes családot már jól ismerem! Ismerem a hisztiket, a mindenféle kiirthatatlan károsítóit, a levél széleinek barnulását. Ahhoz képest ez a fajta nálam jól viselkedett. Igazán nagyra nem sikerült növesztenem, de csodaszép kis növény lett belőle. Szereti a magasabb páratartalmat, a világos helyet és a nem túl gyakori öntözést is meghálálja. Szerintem jobban bírja a körülményeket, mint általában a fajtársai.   

 

Nagyon hamar eltelt ez a néhány hónap, hamar eljött az utolsó beszámoló. Köszönöm nektek a lehetőséget, remélem nem okoztam csalódást. Nagyon élveztem ezt a játékot! 

Bagi Csilla

És itt a vége: a hatodik, utolsó beszámoló ideje. Hát ide is elérkeztünk…

Kissé szélsőséges gondolatok fogalmazódtak meg bennem az elmúlt hetekben. Csak most tudatosult igazán, hogy véget ér az egy éves időszak, a kihívás ideje. Most úgy érzem, hogy szívesen folytatnám még tovább is, mert igazán jó móka volt, élveztem az elejétől egészen a végéig. Ha csak egy pillanatra is visszagondolok arra, hogy a csomag megérkezése, és a növénykék kicsomagolása (az első szembesítés) során mekkora aggodalom fogott el, mert még ránézésre sem tudtam megmondani kikkel is állok szemben. Elsőre senkit sem ismertem fel a négy apróka növényből (sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor másodjára sem). Az első gondolatom az volt, hogy „nesze, kellett neked ilyesmibe fognod, még csak azt sem tudod, hogy mit tartasz a kezedben”. Eltelt egy év, és meglepő módon nem hogy nem pusztítottam ki senkit sem, de mostanra a magaménak tudhatom a négy leglenyűgözőbb növényt, amivel valaha is dolgom volt. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a többi növénykémet is, de így, hogy ennyire tudatosan - időközönként dokumentálva - követhettem a cseperedésüket, sokkal erősebben kötődöm ehhez a négy szépséghez. Kialakult egyfajta kapocs, amolyan szimbiózis közöttünk: én ellátom őket (koszt, kvártély és olykor - igény szerint - szórakozást is biztosítok), ők pedig szemet gyönyörködtető módon tündökölnek. Minél jobban fejlődnek, én annál tudatosabb módon próbálom őket tovább nevelgetni, amit csodálatos kinézettel hálálnak meg.

Az elején az életben tartás lebegett a szemem előtt, de amikor végre elkezdtem bízni magamban, akkor már más irányt vett célkitűzésem, hogy minél nagyobbak, erősebbek és egészségesebbek legyenek. Úgy érzem, hogy apró lépésekkel, de sikerült ezt is elérni. És most itt tartunk: elképesztő méretekkel, pompával, erővel bírnak és hatnak rám. Érthető, hogy kissé szomorúan veszem tudomásul, hogy vége szakad ennek a folyamatnak, de szerencsére csak ami a dokumentálást illeti. Nem tudom, hogy sikerült-e bárkinek is valami hasznos információt (tanácsnak inkább nem nevezném) nyernie a kisebb lányregényekből, amiket időről időre sikerült „összetákolnom” (és most utólag is elnézést kérek, hogy ilyen terjedelmes módon tettem közzé a történéseket, de el kell hinnetek, hogy így is mindig igyekeztem rövidre fogni, és a lehető legkevesebbet zagyválni). Ha csak egy ember is hasznosított valamit az általam leírtakból - még ha csak a lelkesedésemet is -, akkor már nem volt hiába az egész. De várjunk csak! Hisz meg is van az az egy ember, méghozzá a magam személyében. Sokat tanultam a saját, és még annál is többet a csapattársak élményeiből. Közös célért küzdöttünk: az aranyat érő tapasztalatokért, és abból bizony ezalatt az idő alatt volt bőven, hol pozitív, hol pedig negatív történésekkel megfűszerezve. Így hát nincs is más hátra, még utoljára jöjjenek ők:

Dotti, a begónia: elfogytak a jelzők… teljesen kikészít (a lehető legszeretetteljesebb értelemben)… nincs sem ablak, sem karó, ami csak egy kicsit is meggátolhatná őt bármiben is. Csak nő és nő, és még tovább nő. Úgy tűnik, neki tényleg nincsenek határai, legalábbis kezdem azt hinni, hogy számára ez egy ismeretlen fogalom (és ebben az esetben csakis a magasságára próbálok célozgatni - közel egy méteres és gyanítom, hogy ez még csak nem is a végleges mérete). Azt már tényleg csak halkan jegyezném meg, hogy újabb száracska kezd kibújni a földből. Az utóbbi időben újra kellett gondolnom a „Dotti-ablak” páros kérdését is ezért, miután már tényleg nem fér el egyik párkányon sem, úgy döntöttem, hogy egy virágállványra fogom őt áthelyezni. Picit távolabb a közvetlen napfénytől, ami az eddigi helyén érte, de még mindig közel ahhoz, hogy elég fény juthasson a számára. Ezzel a lépéssel azt is elkerülhetném, hogy ne égjenek meg a levelei a közvetlen napsugaraktól, bár amilyen szívós típus, az is lehet, hogy alapból nem is ártana neki. Tavaly nyáron még keleti ablakban tartózkodott (persze akkor még odafért), így ez a lehetséges probléma akkor még nem játszott túlságosan nagy szerepet, mert csak ősszel költözött a közvetlen napsütéses déli ablakba. Miután nem szeretném másik szobába költöztetni (egyszerűen imádja azt a kis előszobai helyiséget), inkább távolabb helyezem az ablaktól, és az esetlegesen veszélyt jelentő káros napsugaraktól. Biztos vagyok abban, hogy nem fogja zokon venni, sőt remélhetően még inkább ki fog tudni teljesedni, mert így már tényleg nem fogja őt semmi sem akadályozni, bármi is legyen a továbbiakban a terve. Per pillanat kezd hasonlítani egy hatalmas rózsaszín habcsókra, tetemes számú virággal borította be magát. Megérezte a tavasz beköszöntét és hát nem úgy tűnik, mintha hamarosan abbahagyná a virágzást. Egyszerűen meseszép.

 

Sámson, a borsóka: kisebb földpótlás - a korábban leírtakhoz hasonlóan csak egy kis vékony réteg kaktuszfölddel való meghintés - következtében újra elkezdett friss hajtásokat hozni. Szükség is van rájuk, mert a tél folyamán elvesztettünk pár borsókát a már meglévő, lefelé logó száracskákról. Nem tudom, hogy ez normális jelenség-e nála, mert se nem lett túl öntözve, se nem lett koplaltatva a vízigénye szempontjából, egy-két borsóka azonban ennek ellenére mégiscsak elfonnyadt, majd le is száradt. Hosszú távú alapos vizsgálat után megnyugodva konstatáltam, hogy a száracskáinak semmi baja sincs, úgyhogy hajlok a természetes veszteség ténye felé. Aggodalmaim igazán csak akkor szűntek meg, amikor észrevettem, hogy a lehullajtott borsókák helyén - legalábbis jó néhány ponton - újabbak kezdtek el növekedni. Visszapótolja veszteségét mindenféle felszólítás nélkül, csak egy kis löket kellett neki a frissebb réteg föld képében. Lehetséges, hogy újra el kellene kezdenem a tápoldat adagolását is, mert talán pont ebben a formában, ilyen módon (mondhatom meglehetősen drámaian) jelzi felém újonnan felmerülő szükségleteit, hogy bizony elengedhetetlen lenne egy kis plusz „törődés” tápanyagellátás tekintetében. A napsütést és a párát továbbra is élvezi, nem tervezem az elköltöztetését, szerintem megtaláltuk a végső helyet, ahol továbbra is lazán időzhet. Lehetőleg minél tovább szeretném még élvezni a társaságát, és ha minden rendben megy - vagyis jól csinálok mindent - egyszer talán majd egy virágzást is láthatok tőle. Igazán nagy dobás lenne a részéről.

 Tootsie, a futóka: akár egy absztrakt szobor. Jobban imádom, mint eddig bármikor. Azok az ívek, vonalak és formák. Olyan kecses és egyben elpusztíthatatlan, akaratos és rendkívül hálás is egyidőben. Tényleg nem tudom, hogy mégis hogyan lehetne rá az „unalmas” jelzőt aggatni. Egyszerűen csodálatos, mert állandó, de mégis képes a folyamatos változásra. Ha ezt korábban tudtam volna, akkor már réges-régen beszereztem volna belőle jó pár példányt. Engem teljesen lenyűgöz, pedig amilyen - mondhatni - egyszerű a külleme, annál több lehetőség rejlik benne. Zokszó nélkül tűri nekem a tekergetést és irányítást, amit a támasztékához való kötözgetés során elkövetek ellene. Továbbra is hozza azokat a gyönyörű mintás leveleit, amik között nincs két egyforma, még csak hasonló sem. Bár az utóbbi egy hónapban kissé visszavett a növekedési tempóból, most újra erőre kapott, úgy tűnik, hogy magához tért a bóbiskolásból, és a tavasz beköszöntével egymás után csavargatja kifelé azokat a gyönyörű leveleit. Ígértem neki is egy kis földpótlást, és persze idővel nála is visszatérünk a tápoldatozáshoz. Erősödjön csak tovább, mert még mindig van hova futnia. Azt hiszem, újra bomba formában van, bár eddig sem mondhattam rá semmi rosszat sem. Igazán a kedvemben akar járni, és én ezt rendkívül nagyra értékelem.

Myrtille, a calathea: a szerény kis Myrtille, aki továbbra is hozza a levélhajtásait. Persze, még mindig úgy gondolja, hogy egy új levél után passzolnia kell egy másikat, de sebaj, nem haragszom rá emiatt. Remélem, idővel majd belátja, hogy bizony több levélkével sokkal impozánsabb lenne a megjelenése, arról nem is beszélve, hogy minél több levelet tart meg, azok annál nagyobb segítségévé válnak a fotoszintézisben. Egyelőre azonban csak annyit tehetek érte, hogy átültetem. A napokban megemeltem a cserepét, és alul már kezdenek kibújni a kis gyökerek, vagyis elérkezett az idő egy újabb ültetésre. Ellentétben a másik három társával, nála nem vágok bele egy jóval nagyobb cserépbe ültetéssel, egyelőre csak egy-két mérettel növelem meg otthonát. Nem szeretném, ha hirtelen megzavarodna, de biztosan jót fog tenni neki egy kis friss földcsere, mert a régi közegén már érződik, hogy nem tartogat számára túl sok tápanyagot. Talán ezért hullajtja le a régebbi leveleit, mondhatni tartalékolja a tápanyagot az új levélkéknek. Remélem, ezek után már tényleg nekivág a bokrosabb jellegnek, bár nekem így is tetszik. Kicsit érzékenyebb a többieknél, de hát annál nagyobb öröm, amikor meglep egy újabb hajtással. Mindig izgulok a kibontakozása során, hogy szép mintázatú, egészséges, sérülésmentes levélke szülessen. Persze, ezt csak azok tudják igazán értékelni, akik hasonlóképpen árgus szemmel figyelik a növényeiket. Én bizony továbbra is rajta tartom mindkét szemem, és lesem kívánságait.

 

Végezetül - valamiféle összegzésként az elmúlt egy évre vonatkozóan - az alábbiakról adhatok számot: hogy mit is kaptak tőlem a növénykék az elmúlt egy év során?... Nos, pusztán csak lehetőséget. És, hogy én mit kaptam tőlük?... Hát, szebb nem lettem, sem magasabb, de még csak sportosabb sem (bár Dotti emelgetése során megismertem egy-két olyan izomcsoportot, aminek a létezéséről eddig még csak sejtelmeim sem voltak). Viszont büszkén jelenthetem, hogy különböző új kvalitásokra és képességekre tettem szert: kész futóka „nyirbáló-szaporító”, borsóka „tekergető-emelgető”, begónia „karózó-kötöző”, és calathea vizestálka „feltöltő-cserélgető” specialistává váltam. Persze ezek miatt azért nem rohanok önéletrajzot aktualizálni, de ahhoz képest, hogy az első kézhez vételük alkalmával még csak a beazonosításukkal sem boldogultam, szerintem kimondottan érezhető a fejlődés. De még ha nem is történt volna így, azt biztosan kijelenthetem, hogy minden egyes pillanatát élveztem. Teljesen felbátorodtam arra vonatkozóan, hogy legyen merszem számomra ismeretlen növényekkel is foglalkozni. Ha meg tudom teremteni a számukra szükséges feltételeket, akkor miért is ne vágnék bele. Ráadásul visszatekintve az egész folyamatra, tulajdonképpen nem rejlett benne semmi leküzdhetetlen nehézség, nem kellett lemondanom semmiről sem, és még csak több időt sem kellett szánnom a növényekkel való foglalatoskodásra, ahogyan mástól sem vettem el az időt miattuk. A kötelességtudat (azért ez csak egy kihívás volt, aminek valamilyen módon meg kellett felelni) egy pillanatra sem múlta felül azt az örömet, hogy szívesen foglalkoztam velük. Egy pillanatra sem. Nem volt ebben az egészben semmi görcsösség sem, hogy mindenáron ennek, meg annak kell történnie. Történik, aminek történnie kell és kész. Ha elsőre nem sikerül, majd másodjára, vagy harmadjára, esetleg negyedjére, a lényeg, hogy örömmel fogjon neki az ember, és én mindig ezt fogom szem előtt tartani. Nem marad más, minthogy továbbra is nevelgetem őket, nekik pedig csak annyi a dolguk, hogy boldogan mutogassák magukat, és ezek után is élvezhessem lenyűgöző látványukat.

Köszönöm a lehetőséget, igazán jó muri volt! :)

 

Horváth Lilla

Eltelt egy év. Vegyes érzések vannak bennem. Sok új tapasztalatot szereztem, és rekord mennyiségű növényt öltem meg. Érdekes volt tudatosabban megismerni az új lakásom, megtapasztalni a különböző évszakok okozta viszontagságokat. 
Az utóbbi pár hónapban eléggé elhanyagoltam a növényeket, így az kijelenthető, hogy a begónia és a futóka az, ami bárkinek, kezdőnek is biztosan jó választás.
 

A begónia, amivel abszolút nem találtuk meg a közös hangot, így is megkettőzte magát. Annál azt éreztem, érzem, hogy nem találtam még meg a tökéletes tartási viszonyokat.

A futókát pedig eddig is az egyik leghálásabb növénynek tartottam, nem is okozott csalódást. Itt talán a levegő páratartalmán lehetne még javítani, hogy ennél is jobban érezze magát.

 

Végül egy perc néma csenddel megemlékeznék a másik két növénykéről. Egyszer még újra próbálkozom velük. 

 

 

 

Nagyon köszönjük mindenkinek az elmúlt egy évet, a szorgalmatokat és a szuper beszámolókat!

Nézz körül további cikkjeink között 👉 https://tropicalhome.hu/blogs/news 

 

 

 

 

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni